Betöltés...
Ha tudatosan szeretnénk elősegíteni, hogy kamasz gyerekünk nyitottabb legyen felénk, akkor ezeket a kommunikációs módokat ne használjuk - ajánlja L. Stipkovits Erika pszichológus.
A serdülők még egy jó, közvetlen szülő-gyerek kapcsolatban sem fognak már mindent megosztani magukról, magánéletükről szüleikkel, ám ez a szülőknek sem érdekük, mert a kamasz így tud fokozatosan leválni. Érdemes azonban törekedni egy teherbíró, nyílt kapcsolat kialakítására, ahol a serdülő biztonságosan bevallhatja botlásait is, és szükség esetén segítséget tud kérni.
Az alábbi kommunikációs módok kerülendők, mert akadályozzák a mélyebb megnyílást, és szülői fölényt sugallnak. Emiatt kiváltják a kamasz dühét, amire a szülő szintén indulatosan reagálhat, és szidhatja, neki tulajdoníthatja a felelősséget a helyzet súlyosbodásáért. Az alábbi, nem ajánlatos kommunikációs módok természetesen keverednek, nem szoktuk őket sohasem tisztán alkalmazni, az érthetőség kedvéért lettek kategorizálva.
„Jobban teszed, ha…” – Parancsolás, fenyegetés
„Ezt kell tenned!”, „Ezt nem teheted!”, „Elvárom, hogy ezt csináld!”, „Hagyd már abba!”, „Kérj bocsánatot!”, „Nem érdekel, mit akarsz, azonnal gyere haza!” – Az ilyen és hasonló szülői reakció azt üzeni a kamasznak, hogy az ő érzései és igényei, szükségletei nem fontosak, ehelyett alá kell rendelődnie, fejet kell hajtania a szülők érzései és igényei előtt.
Még rosszabb, ha ráparancsolunk: „Hagyd abba ezt a hisztit!”, mert ez azt fejezi ki, hogy nem fogadjuk el az érzéseit, tehát nem fogadjuk el őt. Továbbá ez az üzenet félelmet vagy ellenállást kelt a szülői hatalommal szemben. A serdülőben ez haragot, dühöt vált ki, így hajlamossá válhat ellenséges érzései megfogalmazására, dührohamokra, visszavágásra, dacra, a szülői erélyesség próbálgatására.
Az utasítás, a parancsolgatás azt jelzi, hogy a szülő nem bízik a kamasz ítéletében és hozzáértésében, hogy maga is belássa, a viselkedése nem helyes.
„Jobban teszed, ha …!”, „Jobb, ha meg sem próbálod!”, „Figyelmeztetlek, ha ezt megpróbálod, akkor …!” – A dirigáláshoz, parancsolgatáshoz hasonlóan a fenyegetés is kiválthat haragot és más ellenséges érzéseket a kamaszokból. Azt jelzi, hogy a szülő nem akarja tiszteletben tartani a serdülő szükségleteit és kívánságait.
Előfordul, hogy a kamasz megpróbálja elhárítani a fenyegetést egy vállrándítással („Nem érdekel, mi lesz, én akkor is ezt csinálom”). A fenyegetés legtöbbször arra csábítja, hogy próbára tegye a szülői fenyegetés elszántságát. Így sokszor csak azért csinál valamit, amitől pedig szülei óvták, hogy lássa, milyen következményekkel jár az valójában.
„Én a te helyedben…” – Prédikálás, tanácsadás
„Ezt kellene csinálnod!”, „Ezt illene magadtól is tudnod.”, „Kötelességed ezt megtenni.”, „Azt mondtam, hogy így vagy úgy csináld.” – Ezek az üzenetek az illem, a kötelesség, a norma követelményeire figyelmeztetik a kamaszt, aki erre még hevesebben ellenáll, és védi álláspontját, amikor ezeket az illik, muszáj, kellene felszólításokat kapja.
A prédikálás magasiskolája a szülő bizalmatlanságát rejti, miszerint a serdülő úgysem tudná önmaga, mit kell tennie. Ami aztán bűntudatot okozhat, hiszen azt érzi a kamasz, hogy „rossz vagyok”. „A nagyiról nem beszélhetsz így!” típusú mondatok azt üzenik a kamasznak, hogy a szülei nem hiszik, hogy a serdülő önmaga is meg tudná ítélni, mely etikett szerint kell éppen viselkednie.
„Szerintem azt kell tenned, hogy…”, „Legjobb lenne neked, ha…”, „Miért nem próbálod így?”, „Én a te helyedben…” – Az ilyen üzenetek hallatán a kamasz bizonyítva látja, hogy szülei nem bíznak ítéletében, abban, hogy maga is találna megoldást.
Előfordul, hogy a serdülő már hozzászokott szülei megoldásaihoz, tőlük függ, és nem gondolkodik önállóan, szülőjétől várja, hogy mikor mit csináljon. Van, hogy ellenáll a szülői javaslatoknak és ötleteknek („Majd én eldöntöm egyedül”, „Utálom, ha megmondják, mit csináljak”).
A tanács sokszor a szülő felsőbbrendűségét jelzi, emiatt pedig kisebbrendűségi érzést alakíthat ki a kamaszban. Előfordulhat az is, hogy a tanácsból kiderül, hogy szülei egyáltalán nem értik, mi is a kamasz problémája, mire ő ingerülten visszavág: „Nem mondanád ezt, ha tudnád, miért nem akarom!” A gyakori tanácsadás nemcsak túlzottan leköti a kamasz gondolatait, érzéseit, védekező erejét, de kreatív energiáinak kiaknázását, a saját ötleteinek megszületését is akadályozza.
A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.
