Betöltés...

Túlságosan zárkózott? Egy kis fatalizmus segíthet

Az önbizalom-növelés egy meglepő bizonyítékára bukkantak lengyel kutatók.

  • Pulzus

A fatalizmus – hogy sorsunkat egyfajta végzetszerűség határozza meg – erősíti a zárkózott emberek önbizalmát.

Erre a különös eredményre jutottak lengyel kutatók. Małgorzata Sobol és kollégái egy-egy csoportot válogattak össze középkorú extravertáltakból, illetve introvertáltakból.

A kísérletet úgy rendezték el, hogy az alanyok egy részének bele kellett élniük magukat olyasvalaki helyzetébe, aki szerint az ember nem tudja befolyásolni a saját jövőjét.

A két kontrollcsoport ehelyett semleges felfogású ember helyzetével szembesült.

A fatalistákat a szakértők egyebek mellett azzal jellemzik, hogy befektetés helyett a fogyasztást kedvelik, a problémákat nem oldják meg, hanem várnak, amíg megoldódnak maguktól, illetve hajlamosabbak a depresszióra és az agresszióra.

A kutatók arra jutottak, hogy a fatalista szemlélet az extravertáltakra nem hatott, az introvertáltak önbizalmát viszont megnövelte.

Ha ennek van jelentősége, akkor a kutatók szerint az, hogy az extravertáltak úgyis jobban kezelik az idejüket, ezért nem befolyásolja őket az az átmeneti érzés, hogy nem urai a jövőjüknek.

De az is lehet, hogy erről szó sincs, pusztán a kísérletben az extravertáltak nem tudtak azonosulni az elképzelt fatalista embertársukkal.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelynek témája: szabadulás a múlt fogságából.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.


Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek

Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?