Betöltés...

Szenvedélyek szabadságában - Egészséges erotika

Manapság mintha sulykolnák belénk a szenvedélyt, hogy az szexi, menő, miközben igen erős negatív kicsengéssel is hangoztatjuk. Mi valójában az a rejtélyes szenvedély, amelytől függővé válhatunk, de a szabadságunkat is tőle remélhetjük?

  • Pulzus

Szenvedélyesnek mondjuk azt, ami nem ésszerű, racionális vagy logikus. Logikus az ész, az élet, a világosság, a kozmosz, a harmónia, a mennyeiség, az egyetemesség és a szabályosság. A szenvedélyesség pedig a téboly, a halál, a sötétség, a káosz, a diszharmónia, a mélység, a sajátosság és a változandóság

– ez a szenvedély lexikonbeli meghatározása. Ebből az idézetből engem nemcsak az ész és érzelem szembenállása, de a szenvedély kizárólag negatív színben való feltüntetése is foglalkoztat. Mert bár a francia felvilágosodás filozófusának, Diderot-nak tulajdonított gondolat is jelen lehetne a köztudatban – miszerint „bár unos-untalan ócsároljuk a szenvedélyeket, minden emberi bajért őket okoljuk, mintha elfelejtenénk, hogy összes örömünket is nekik köszönhetjük” –, mégis különféle szenvedélyeink megítélése mintha a mai napig meglehetősen ambivalens lenne.

Hozzászólások

A test 90 felett is képes fejlődni: mit tanulhatunk a százéves sportolóktól?

Fauja Singh 89 évesen kezdett rendszeresen futni, 100 évesen pedig maratont teljesített. Julia Hawkins százévesen állított fel korosztályos sprintrekordot, Robert Marchand pedig százon túl is javítani tudott a kerékpáros teljesítményén. Ezek a történetek nem azt üzenik, hogy mindenkinek maratont kell futnia időskorban, hanem azt, hogy a test még nagyon későn is képes alkalmazkodni, fejlődni és visszanyerni valamennyit abból, amit elveszettnek hittünk. A kérdés inkább az: mit tanulhatunk a százéves sportolóktól akkor is, ha nekünk a cél csak annyi, hogy jó erőben, stabilabban és önállóbban éljünk?