Betöltés...
A családi élet olyan, mint egy számítógépes játék. Életszakaszokra tagolódik, és minden szakaszban az a feladatunk, hogy megszerezzük azokat a készségeket, amelyekre a következő szakaszban szükségünk lesz. Ha nem szerezzük meg, akkor a játék visszadob egy szinttel korábbra. Ha végigmentünk az összes szinten, felvillan a képernyőn az elismerő jutalom: „küldetés teljesítve”.
Fiatal voltam és naiv. Azt hittem, a küzdelmek csak az esküvőig tartanak, utána jön a házasság mindig rózsaszín, mindig magas érzelmi töltöttségű, kölcsönösségben, beteljesülésben, jutalmazó visszacsatolásokban gazdag élvezete. Hiszen a mesékben is így van. Három oldalon keresztül küzdenek a hősök sárkányokkal, boszorkányokkal meg gonosz varázslókkal, aztán végre egymáséi lesznek, majd „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”. (Ezután már nincs miről beszámolni, a boldogság előre programozott).
Aztán egy gyanútlan csütörtök délutánon beütött a krach. Dóri, a feleségem a kanapén ült, és látványosan elmerült egy könyv olvasásában.
Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?
