Betöltés...
Miért a bizalom az alapja a fejlődésnek? Mi a következménye, ha csak „túlélek”? Hogyan lehet a kapcsolat a legfőbb gyógyír? Mikor, ha nem most? Feldmár András és Büky Dorottya tévelygőknek írott párbeszéde az életszakaszainkhoz kapcsolódó kríziseinkről.
B D: Épp Elizabeth Davis Életkör című könyvét olvasom a női élet szakaszairól. Már csak azért is érdekes, mert a hagyományosnak tekintett tizenkét ciklus közé ő beilleszt egy tizenharmadikat is, az Átváltoztatót. Ez maga a légüres tér, a korlátlan lehetőségek archetípusa. Az Átváltoztatóban lenni talán a legjobb a világon, szerintem legalábbis. Igaz, lehet félelmetes is, mert nincs semmi kapaszkodó, de az az izgalom, hogy bármi lehet, semmihez sem fogható. András, te már beszéltél arról, hogy az ember a birtokában lévő információk alapján térképet alkot magának a világról, aminek a segítségével eligazodik a dolgaiban. Ám aztán idővel, a kor előrehaladtával, sok új élmény és információ összezavarja a térképet, használhatatlanná teszi. Ezt az időszakot lehet krízisnek is tekinteni, de lehet úgy is nézni, ahogy Davis ír róla: az élet forrásaként, ahol a kezdet és a vég találkozik. Ez esetleg túl költőien hangzik így, de talán érhető, mit akarok mondani.
Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?
