A nyugati világban az emberek közel fele szokott újévi fogadalmat tenni, döntő többségében saját szellemi, testi, lelki egészségével kapcsolatban, ám az életmódváltó lelkesedés hamar elpárolog. A tapasztalatok szerint január első hetének végére minden negyedik fogadkozó már feladta a vállalását, következő decemberig pedig jó, ha egytizedük kitart. Szakemberek aligha csodálkoznak ezeken a szalmalángszerű felbuzdulásokon, hiszen az új esztendő hajnalán megfogalmazott vágyak – akár a szilveszteri buli hevében fogantak, akár megfontolt szándékot fejeznek ki – többnyire eleve alkalmatlanok arra, hogy hosszú távú, az életünket valóban átformáló, és nem utolsósorban betartható vállalásokká és célokká alakuljanak. De mit rontunk el, hogy ilyen gyorsan elbukunk?
Kis lépések helyett nagy ugrás
Az első és legfontosabb hiba, hogy általában irreális és túlságosan általános célokat állítunk magunk elé. Napi 2 doboz cigiről nem valószínű, hogy december 31-ről január 1-jére virradva fogunk egy csapásra leszokni. 25 kilót sem tudunk pár hét alatt csak úgy „ledobni”. És az is kevés, ha azt fogadjuk meg pezsgőspohárral a kezünkben (egy kiadós töltött káposzta után), hogy az új évben majd „többet fogunk edzeni, mozogni”.
Általános hiedelem, hogy mindenki hirtelen, drasztikusan akar megváltozni, „amivel eleve kudarcra ítéljük magunkat, hiszen hirtelen nem bújhatunk ki a bőrünkből: beidegződéseinket csak lassan alakíthatjuk át” – hangsúlyozza Kugler Judit pszichológus Mi kell az újrakezdéshez? című írásában. Ha ugyanis „szeretnénk önmagunk jobb változatává válni, akkor kis lépésekben, türelemmel, fókuszáltan érdemes haladnunk”, egyszerre legfeljebb egy új szokást beillesztve a napirendünkbe. Már egy-egy apró szokás beépítése is komoly feladat lehet, a közhiedelemmel ellentétben akár hónapokig tartó erőfeszítést kívánhat tőlünk.
