Betöltés...

Mi a megoldás, ha az egyikünk elfejlődik a másik mellett?

Olykor előfordul, hogy a pár egyik tagja önismereti munkát folytatva úgy érzi, „szintet lépett”, a lelki fejlődést tekintve messze jár társától.

  • Pulzus

Lehet fejlődni a tanulmányainkban, szakmailag, egy választott hobbiban, vagy amiben tehetségesek vagyunk. Ilyen téren egyértelműbb a cél; a haladás üteme és az eredmény mérhető.

A lélektani fejlődés ennél jóval szubjektívebb, annak lineáris ívéről nemigen beszélhetünk. Noha a pszichológiai tanácsadásban rendszerint egy adott fókusz mentén zajlik a közös munka, ez még sincs kőbe vésve. Időközben a folyamat – életszerűsége folytán – vehet egészen új irányt is, ahogy változik a belvilág és tükröződésében a klienst körülvevő rendszer.

Új irány a láthatáron

Tehát például, amikor életünkben átmenetileg vagy tartósan krízis következik be, megrekedhetünk, akár visszalépés is történhet (ezt nevezzük regressziónak). Vagy épp ellenkezőleg, az önismereti utunk során megélt erőforrások át is segíthetnek ezen a nehézségen.

Ahogy az is igaz, hogy nemcsak megrázkódtatások adhatnak új irányt a fejlődésnek, hanem nagyhatású találkozások, személyek, új ismeretek, globális változások.

Mivel a pszichológiai fejlődés annyiféle, ahány egyén, és számos tényező befolyásolja, ebben nem lehet, emellett inkorrekt és lélektani szempontból pongyola is volna összehasonlítani két vagy több személyt. Miről szólhat akkor az „elfejlődés”?

A fejlődés mértékegysége

A kapcsolatban az egyik, de mindkettő (mindegyik) fél is járhatja a saját önismereti útját. Van, aki terápiát folytat, van, aki inspiráló közösség tagjaként tesz szert nagyobb önismeretre, más spirituális tapasztalások révén, vagy ezek mindegyikét gyakorolva.

Ennek folyományaként növekedhet az énerő, változhatnak értékek, célok, jövőkép, gazdagodhat az érzelemszabályozás, erősödhet az identitás. Ideális esetben párkapcsolatban ez tud párhuzamosan haladni, és a változó prioritások, elképzelések összeegyeztethetők.

HVG Extra Pszichológia

Rendszerint mégis azt tapasztaljuk, hogy aránytalanság lép fel a partnerek között.

Míg az egyik temérdek energiát szentel önmaga mélyebb megismerésének, rég halogatott lépéseket tesz meg, a másik mintha egy helyben toporogna, és látszólag közömbös, nem tudja lekövetni a megváltozott igényeket (bizonyos esetekben akkor sem, ha ő maga is terápiába jár). Gyakran látjuk, hogy egy idő után az önismeretével aktívan foglalkozó fél számára szűkülni kezd amiben addig éltek, és megfogalmazódik benne, hogy valami mást szeretne.

A cikkrészlet Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban megjelent írásából való. Keresse a magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó nemrég hozta nyilvánosságra, hogy follikuláris pajzsmirigyrákkal kezelték, és történetével a korai kivizsgálás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet. Ez a daganattípus sokáig teljesen panaszmentes maradhat, gyakran csak egy fájdalmatlan nyaki csomó, ultrahangos lelet vagy később jelentkező nyelési panasz tereli rá a figyelmet. Borbély Katalin nukleárismedicina-professzorral és Takácsi-Nagy Zoltán onkológus-sugárterápiás főorvos segítségével megválaszoljuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket, például hogy miért nehéz néha megkülönböztetni a jó- és rosszindulatú pajzsmirigygöböket, hogyan kezelhető a betegség, és miért lehet korai stádiumban nagyon jó a gyógyulás esélye.