A családot úgy képzeljük el, mint egy céget. Ha a cég vezetői valamilyen oknál fogva nem tudják ellátni a feladatukat, vagy legalábbis nem jól, akkor mindazt, amit ők nem végeznek el, az egyik beosztottnak kell magára vennie, egyébként a cég összeomlik. Ha a szülők nem látják el a feladatukat, vagy legalábbis nem jó, akkor általában az egyik gyermek „besegít”, így olyan feladatokat vállal magára, amik számára megterhelők ugyan, de a család mint rendszer ezt megkívánja.
A parentifikáció – amikor egy gyermeket korának nem megfelelő érzelmi vagy fizikai terhelés ér – megtörténhet érzelmi és fizikai síkon egyaránt. Nézzünk néhány példát! Ha az egyik szülő alkoholista, a másik pedig érzelmileg nem tud talpon maradni a gyötrelmektől, akkor nagyon gyakori, hogy az egyik gyermek fogja a szülőt támogatni. Hányszor hallottam már, hogy a négy-ötéves gyermek megy el apukáért a kocsmába, mert az anyuka otthon zokog. Vagy ha a szülők nagyon elfoglaltak, akkor szintén gyakori, hogy az idősebb testvér megy el a kistestvérekért az oviba, vagy vigyáz rájuk otthon. Olyan is előfordul, hogy ő megy el a szülői értekezletre is, pedig ez nem az ő dolga lenne. Netán egy nagyon erős elvárásrendszerben élő gyermek is parentifikálódik, mert állandóan maximálisan akar teljesíteni, és még így sem tudja kivívni a szülőktől az elégedettséget és a szeretetet.
