Mihez kezd a világ egyik legnevesebb viselkedéskutatója, amikor egy nap rájön, hogy tízezrek tartják őt az egyik legveszedelmesebb globális manipulátornak, egyebek mellett azért, mert ő a „Covid–19-átverés kitervelője”? A sokkoló felfedezés után először megpróbál vitatkozni az összeesküvéselmélet-hívőkkel, aztán dühöngeni kezd, majd rettegni, hiszen a közösségimédia-fiókjait pillanatok alatt elárasztják a gyűlölködő kommentek. Végül úgy dönt, veszi a fáradtságot, és elkezdni kutatni a témát, hogy megértse, miért hajlamosak az emberek hinni a konteókban és álhírekben, mi zajlik ilyenkor a pszichéjükben, mi motiválja őket, és hogyan változik meg a gondolkodásmódjuk.
Nem csak másokkal fordulhat elő
Bármennyire is meseszerű ez a bevezető, pontosan ez történt Dan Arielyvel, aki az észak-karolinai Duke Egyetemen a pszichológia és a viselkedési közgazdaságtan professzora. Ebből a szituációból született aztán meg Tévhit – Miért hisznek racionális emberek irracionális dolgokban? című, nemrég magyarul is megjelent kötete, amelyben igyekezett tudományos eszközökkel feltárni az önámítás, a kognitív torzítások és a manipuláció pszichológiáját.
A viselkedéskutató egyik kulcsgondolata, hogy „a tévhit egyfajta torz lencse. Az emberek rajta keresztül kezdik nézni, értelmezni, majd másoknak is bemutatni a világot. A tévhitet folyamatnak is lehet tekinteni – olyan, mintha egy tölcsérben egyre mélyebbre csúszna az, aki belekerül.” A bökkenő az, hogy bár sokan hajlamosak abba a hitbe ringatni magukat, hogy ilyesmi csupán másokkal fordulhat elő, a kötet szerzője figyelmeztet: adott körülmények között bárki találhatja magát olyan helyzetben, hogy belecsúszik a tévhit tölcsérébe.
