A magyar háztartások több mint kétharmadában tartanak ma már valamilyen háziállatot, a leggyakrabban kutyát (56 százalék), de több mint a harmadában macskát (vagy azt is) – derítette ki egy 2023-ban végzett kutatás. A statisztikákból az is kiderül, hogy az ebtartók száma jelentősen megemelkedett a Covid előtti időszakhoz képest: 2018-ban még csak kicsit több mint minden harmadik háztartásban élt kutya.
Ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy az állattartók már nem csupán hűséges házi kedvencként tekintenek négylábú társaikra, hanem családtagként, már-már gyerekként. Ezt jelzik a gyengéd, becéző szavak, a gondoskodás emberi szintje, vagy a többfelé látható kutyababakocsik, macskahordozók, csinos ruhácskák, a háziállatnak szervezett különleges események, vagy akár az, hogy egy (házas)pár szétválása után úgy osztozkodnak a kisállaton, mint mások a gyerekek felügyeletén.
Az állattartás három szintje
Ez persze korántsem jellemző minden kisállat-tulajdonosra, hiszen (legalább) háromféle állattartó létezik – hívja fel a figyelmet Kaytee Gillis amerikai pszichoterapeuta. Az első a „laza gazdi”, aki szereti és ragaszkodik ugyan a házi kedvencéhez, de tőle függetlenül éli az életét. A kutya vagy macska szabadon mozoghat, a gazda ügyel a fizikai szükségletei kielégítésére, de az állat és ő kölcsönösen tiszteletben tartják egymás terét, nem függnek túlságosan a másiktól.
A második csoportot „odaadó társként” lehet jellemezni, vagyis amikor az állat gazdája társként, a háztartás részeként tekint a kedvencére: ügyel, hogy az részt vegyen a családi eseményeken, rajta legyen a fotókon, része legyen a család mindennapi rutinjának, saját fekhelye legyen (esetleg olykor bejáratos lehet a családtagok ágyába), a hűvösebb napokon talán lélekmelegítőt ad rá. De a mély kötődés és a szeretetkapcsolat rendszeres kifejezése mellett mindig egyértelmű számára, hogy az állat, bármilyen aranyos, szeretetreméltó és közeli társ, mégis csak egy állat.
A harmadik kategória (és a felmérések szerint ez nagyjából ebbe az állattartók egyharmada tartozik manapság) a „kisállatszülő”. Ő már egyenrangú társként kezeli a házi kedvencet, akinek olyan programokat, kezeléseket szervez, amilyeneket embereknek szoktak, személynek tekinti, gyerekeként foglalkozik vele és például születésnapi ünnepséget rendez számára. Nem utolsósorban pedig bűntudatot érez, ha egyedül hagyja otthon, akárcsak egy délutánra. Nem is nagyon megy el sehova nélküle.
