Világszerte egyre gyakrabban fordul elő, hogy valaki túlzott érzékenységgel – akár allergiás tünetekkel is – reagál egyes ételekre, pontosabban valamely összetevőre: gluténre, lisztre, cukorra, tejre, tojásra, szójára, mogyoróra… Becslések szerint az európai lakosság akár egyharmada is érintett lehet valamilyen formában, vagyis szinte mindenki ismer olyat (akár a családjában, akár a tágabb környezetében), aki valamilyen speciális étrendet követ. Még fontosabb, hogy ez az érintettség sokszor gyökeresen megváltoztatja a mentesen étkezők hétköznapjait, sőt egész életét, ami miatt joggal érezhetik kívülállónak, különcnek magukat.
Minden kezdet nehéz
Az ételérzékenységgel élők általában egyfajta lelki hullámvasúton mennek keresztül, és az életük alapvető átalakulásának, a megküzdésnek jellegzetes fázisai, lépcsőfokai vannak – tudható meg Czecz Fruzsina tanácsadó szakpszichológus, gasztropszichológus új könyvéből, a Te mit nem eszel? – A mentes étkezés lélektana című kötetből. Erre az átmenetre jellemző a nagyon erőteljes kezdés, aminek során intenzív érzelmek lesznek úrrá az érintetten, többnyire olyan negatív emóciók, mint a düh, de olykor megkönnyebbülés, öröm is feltörhet benne (például, mert végre, tudja már, mi a baja, és mit lehet kezdeni a szenvedésével).
Erről az érzelmi csúcsról vezethet egy idő után az út egy nyugalmasabb „völgybe”, ahol már az illető némi távolságból tud rátekinteni a helyzetére, elkezd tisztulni a köd, képes meglátni az esetleges praktikus oldalát is az állapotának, végig tudja gondolni, mit jelent ez számára a hétköznapokban. A megnyugvásnak ez a szakasza is több részből állhat, hiszen nem elég csak felismerni, mit és hogyan kellene másképp csinálnia, hanem ezeket az új szokásokat, rutinokat be is kell építenie az életébe, meg kell szilárdítania őket, el kell érnie, hogy visszacsúszás helyett a változások tartósak legyenek.
Évtizedekig „maszkolható” egészségügyi problémák
Akárhogyan is alakulnak azonban ezek a lépcsőfokok, mindig a kezdet a legnehezebb, hiszen azoknak, akik egészségi okból kényszerülnek diétára, „el kell érniük a szenvedésnyomás felső szintjét”, vagyis azt az állapotot, „amikor a helyzet fennmaradása több fájdalmat és nehézséget okoz, mint a változás” – fogalmaz Czecz Fruzsina. Az emésztési problémákat ugyanis – hacsak nincsenek drasztikus tünetek, például fulladás, ekcéma, súlyos hasgörcsök – nagyon hosszan lehet leplezni, akár önmaga, akár a környezet előtt tagadni.
