Betöltés...
Miért van az, hogy egyesek számára természetes a közelség, mások viszont újra és újra falakba ütköznek a kapcsolataikban? A válasz gyakran sokkal korábban kezdődik, mint gondolnánk: a csecsemőkori kötődésünk alapvetően meghatározza, hogyan tudunk felnőttként szeretni, bízni és valódi intimitást megélni.
Ha az intimitás – a meghitt, biztonságos kapcsolat – mibenlétét szeretnénk megérteni, tudnunk kell, hogy felnőttkori kapcsolatainkra óriási hatással van a kisbabakorunkban megalapozódó kötődési módunk. Ennek minősége elsősorban a minket gondozó „fontos másikkal” – aki az esetek többségében az anyánk – való kapcsolatunktól függ. Ha ő fizikailag és érzelmileg is elérhető volt, akkor egészségesen tudunk kötődni.
A mai magyar társadalomban élők felénél biztonságos kötődésről nem beszélhetünk, ami fájdalmas adat. Ezt bizonyítja például, hogy bár az arányok változnak, a tendencia nem: a házasságkötések száma csökken, a válások száma nő, valamint még a tartós párkapcsolatokban is jelen van a kötődési nehézség.
Van tehát a biztonságos és a bizonytalan kötődés, ez utóbbi még tovább részletezhető elkerülő, szorongó, valamint dezorganizált (elkerülő-szorongó) módokra.
Akár akaratlanul is gátjai lehetünk annak, hogy gyerekünk egyszer bátran a saját útjára lépjen. Milyen érzések jöhetnek fel a felnőtté válás időszakában, és hogyan befolyásolják, amit teszünk? És miért olyan erősek ezek az érzések? Orosz Katalin klinikai szakpszichológus, transzperszonális terapeuta írása.
