Betöltés...

Az út pora – milyen egészségügyi hatással lehet a burkolatba került azbeszt a közelben élőkre?

A nyugat-magyarországi azbesztszennyezés ügye az elmúlt hetekben elsősorban környezetvédelmi és hatósági kérdésként jelent meg a nyilvánosság előtt, pedig a lakosságot leginkább az foglalkoztatja: jelent-e közvetlen egészségügyi veszélyt a környezetükben talált anyag, és mit tehetnek azok, akik érintett területek közelében élnek. A rákkeltő azbeszt kockázata egyszerre súlyos és nehezen értelmezhető: a veszély nem mindig azonnali, a következmények gyakran csak évtizedekkel később jelentkeznek. Azonban szerencsére van megoldás ‒ rövid- és hosszútávon egyaránt.

Ez került pontosan az utakba

A jelenlegi ügy hátterében egy ausztriai, burgenlandi kőbányákból származó kőzetanyag áll, amelyet Nyugat-Magyarországon, például Szombathelyen és Sopronban is több helyen útburkolati, parkolási, bejáró- vagy egyéb kültéri célokra használtak fel. Az osztrák parlament által nyilvánosságra hozott adott adatok meghökkentőek: ugyan ezek egyszeri mintavétel eredményei, de a vizsgált bányákból származó mintákban 2 és 100 százalék közötti azbeszttartalmat is mértek. Fontos megjegyezni, hogy a kőzetminta vizsgálata az anyag összetételéről, a levegőmérés pedig a ténylegesen belélegezhető rostokról ad képet, ami azért árnyalhatja a rossz eredményeket.

Dr. habil Ágoston Csaba környezetvédelmi szakértő, egyetemi adjunktus, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének elnöke szerint az azbeszttartalmú kőanyag jelenléte önmagában is kezelendő helyzet, ám az egészségügyi kockázat akkor válik közvetlenné, amikor a rostok porzás hatására a levegőbe kerülnek. A közvetlen egészségügyi kockázatot a porzás mérséklésével lehet gyorsan csökkenteni, ám világosan meg kell különböztetni a kárenyhítést és a kármentesítést.

Hozzászólások

Tényleg vissza lehet fordítani az öregedést? Egy Harvard-kutató már húsz éve ezen dolgozik

Mi van akkor, ha az öregedő sejt nem egyszerűen elhasználódik, hanem részben elveszíti a képességét arra, hogy „olvassa” a saját fiatalabb működéséhez szükséges információt? David Sinclair harvardi genetikus laborjában éppen ezt a merész elképzelést próbálják tesztelni. Állatokban már olyan eredmények születtek, amelyek néhány éve még sci-finek tűntek – és most elérkezett a pont, amikor kiderülhet, meddig vihető el ez az elképzelés.