Ha egy sejt működése idővel romlik, általában arra gondolunk, hogy egyszerűen elhasználódott. Az évek során károsodások halmozódtak fel benne, és már nem működik úgy, mint fiatalon. David Sinclair ennél jóval merészebb lehetőséget vet fel. Mi van akkor, ha a sejt nem felejtette el teljesen, hogyan kellene fiatalon működnie, csak már nem tudja megfelelően előhívni ezt az információt?
Ez a gondolat áll a Harvard Medical School genetikaprofesszorának mai kutatásainak középpontjában. Sinclair laborjában azt vizsgálják, hogy az öregedéssel fokozatosan felborul-e a gének működését szabályozó rendszer és ennek helyreállításával vissza lehet-e fordítani bizonyos életkori változásokat. Egerekben már születtek olyan eredmények, amelyek néhány éve még tudományos fantasztikumnak tűntek. Idős állatok sejtjeiben fiatalabb működésre jellemző mintázatokat tudtak részben helyreállítani, sérült látóidegek regenerációját segítették, és egyes kísérletekben az öregedés több jelét is vissza tudták fordítani.
A longevity arcai
A
longevity arcai sorozatban eddig többféle nézőpontból közelítettünk a hosszabb, egészségben eltöltött élet kérdéséhez.
Andrea B. Maier a longevity klinikai és közegészségügyi józanságát képviselte,
Rhonda Patrick azt mutatta meg, hogyan lehet a bonyolult biológiát a hétköznapok nyelvére lefordítani,
Peter Attia pedig arra helyezte a hangsúlyt, milyen állapotban szeretnénk megérkezni életünk utolsó évtizedébe.
Valter Longo a táplálkozás ritmusa, a böjt és a regeneráció felől közelített ugyanehhez a kérdéshez.
Andrew Huberman abban különbözött a sorozat korábbi szereplőitől, hogy nála a longevity nem elsősorban az öregedéskutatás felől kerül szóba, hanem az idegrendszer működésén keresztül válik kézzelfoghatóvá.
Bryan Johnson esetében már láttuk, milyen messzire lehet elvinni az önkísérletezést, ha ehhez elegendő pénz, technológia és elszántság társul.
Liz Parrish más irányból közelíti ugyanezt a határt. Nála nem az a kérdés, hogyan lehet tökéletesre csiszolni a napi rutint, hanem az, meddig lehet belenyúlni a saját biológiánkba akkor, amikor a tudomány már mutat egy lehetséges irányt, a szabályozás viszont még nem tart ott, hogy ezt embereken szélesebb körben alkalmazni lehessen.
Embereknél azonban egészen más a helyzet. Ma nincs olyan Sinclair nevéhez köthető kezelés, amelyről bizonyított lenne, hogy egészséges embereket megfiatalít vagy meghosszabbítja az életüket. Éppen ez a különbség a látványos laboreredmények és a még hiányzó emberi bizonyítékok között teszi Sinclairt a longevity egyik legfontosabb, ugyanakkor egyik legtöbbet vitatott szereplőjévé.
Bryan Johnson mindent mér, mindent szabályoz, és az egész életét annak rendeli alá, hogy minél tovább éljen. A világ legismertebb biohackere egyszerre tette divatossá a biomarkereket, az alvásoptimalizálást és a megelőzést, miközben a Blueprintből üzletet, a Don’t Die szlogenből pedig már-már világnézetet épített. De mit ér a teljes kontroll ígérete, ha közben nála is olyan betegség jelenik meg, amelyet a tökéletes rutin sem előzött meg?
