Az ókori és hellenisztikus görög orvosok már több ezer évvel ezelőtt sejtették, hogy a test működését nem egymástól független szervek, hanem egy összehangolt, finoman szabályozott rendszer irányítja. Elképzelésük szerint a külvilágból érkező hatások és gondolatok az éteri közegen, a pneumán (levegőn) keresztül jutnak el a tüdőbe, majd az idegeknek vélt finom „csatornákon” keresztül az agyba. Az agyat olyan szervnek tartották, ahol a gondolatok és érzések formát öltenek.
A test belső kommunikációs hálózata
A mai orvostudományban a „tengely” kifejezés hasonló alapelvre utal: több szerv folyamatos kommunikációjára, amelyben az egyes részek egymás működését visszajelzések alapján szabályozzák. A legkorábban és legalaposabban kutatott ilyen rendszer a hipotalamusz–hipofízis–mellékvese, vagyis a HPA-tengely, amit Dr. Boros András, a Semmelweis Egyetem adjunktusa segít megismerni.
https://pulzus.hvg.hu/egeszseg/20260813_bryan-johnson-autoimmun-gasztritisz-diagnozis-longevity-schwab-richard
„A hipotalamusz az agy egyik szabályozó központja, a hipofízis (agyalapi mirigy) pedig egy apró, de kulcsfontosságú mirigy az agy alatt. Távoli „partnere”, a mellékvese egy része fejlődéstani szempontból szintén kapcsolatban áll az idegrendszerrel: az embrionális fejlődés során ugyanazokból a sejtvonalakból eredő elemek váltak külön. A szervek közötti kommunikációt idegi kapcsolatok és hormonális üzenetek biztosítják – vagyis akkor is képesek „beszélni egymással”, ha fizikailag nem érintkeznek” – magyarázza a kutató, aki a HPA-tengely működésének megértésével kapcsolatban kiemeli a Komáromban született Selye János munkásságát is, aki a stressz élettani hatásait vizsgálva dolgozta ki stresszelméletét, amely alapján a rendszer tulajdonképpen a szervezet egyik belső „stressztermosztátja”: érzékeli a megterhelést, elindítja a hormonális választ, majd segít visszaállítani az egyensúlyt.
