Betöltés...

Van valaki, akit akár hajnali négykor is felhívhat a problémáival?

Kamaszlányként, a nyolcvanas évek közepén azonnal átsiettem a lakás másik végébe, ha meghallottam, hogy édesanyám Máté Péter sorait dúdolja: „Most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár…” Aztán teltek-múltak az évek (azok, amikor az ember még adottnak látja a kapcsolatait), és ha Máté Pétert teljes mélységében nem is, de anyámat lassan elkezdtem megérteni.

  • Pulzus

Van egy indián közmondás, amit a környezetvédelem témájában szoktak idézni, valahogy így: ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető.

Lefordíthatjuk a kapcsolatok világára is: ha szakítottál mindenkivel, aki néha fáraszt, ha eltávolodtál azoktól, akikkel kapcsolatban úgy érzed, hogy többnyire nincsenek a hasznodra, ha elutasítod azokat, akiket nem mindig találsz szórakoztatónak, ha kerülöd a társaságát annak, akivel nem egyezik az ízlésetek, rádöbbensz majd, hogy elmagányosodtál.

Egy másik szólással: senki sem mondta még a halálos ágyán, hogy „bárcsak több időt töltöttem volna az irodában”. Talán azt sem, hogy „bárcsak kevesebbet találkoztam volna azokkal, akiket szeretek”.

Én vagy mi

Rendelje meg online!

A görögországi, máskülönben gyönyörű Ikaria szigetéről – ahol az átlagosnál jóval többen érik meg a magas életkort – mondják, hogy nemigen használják az én, sokkal inkább a mi szót. Sokat vannak együtt, a szabadidejük nagy részét közösen és jó hangulatban töltik, több tucat ünnepük van egy évben. Banálisnak tűnhet a fogalmazás: minél jobbak a kapcsolataink, annál boldogabbak vagyunk. A közhelyes megállapítást azonban komoly tudományos eredmények is alátámasztják.

Robert Waldinger, a Harvard Egyetem pszichiáterprofesszora arra jutott kutatócsapatával az 1938-ban kezdődött, több évtizeden át tartó, és sok száz emberre kiterjedő vizsgálat eredményeit vizsgálva, hogy a boldogságunkat és az egészségünket, sőt a jólétünket is leginkább a kapcsolataink minősége határozza meg, befolyásolja (és nem a pénz, és nem a hírnév – jóllehet, összefüggés kétségtelenül van).

Nemcsak a vizsgálat alanyainak életeseményeit jegyezték fel és elemezték a kutatók, hanem rendszeresen végeztek rajtuk orvosi vizsgálatokat is. Így az is kiderült, hogy a memória állapotának karbantartásában is szerepet játszhatnak a viszonyaink.

Boldogságértékünk

Ehhez azonban arra is szükség van, hogy mi magunk is fordítsunk gondot, figyelmet kapcsolataink karbantartására, ápolására. Mert nem a számuktól, hanem az általuk képviselt, megjelenített biztonságtól függ a fenti boldogságérték.

Ahogy a legendás kérdés szól (az amerikai Martin Seligmannek, a pozitív pszichológia kiemelkedő alakjának tulajdonítják): van-e olyan ember a környezetedben, akit felhívhatsz akár hajnali négykor is a problémáiddal? Elvileg az erre adott válasz alapján jósolni lehet a boldogságunk mértékére, de semmi ok az izgalomra: már egyetlen ilyen ember is sokat jelent az érzelmi támogatásban.

Egészségvédő faktor

A jó viszony egészségvédő faktor is egyben. A biztonságos, mély és őszinte kapcsolatok, amelyek társas támogatást jelentenek a mindennapokban, vagy akár a rendkívüli helyzetekben – szemben például egy alkalmi románccal –, csökkentik az érzelmi fájdalmainkat is, és nyugtatólag is hatnak ránk.

A kutatók azt mondják, a legközelebbi kapcsolatainkra kell a legtöbb figyelmet fordítani. Megosztva egymással a gondolatainkat, az érzelmeinket, tervezve közös tevékenységeket, időtöltéseket, figyelve, segítve egymást, forrásokat kínálva egymás számára: ilyen forrás lehet az öröm, a lelkierő, az elégedettség, a bátorság, a motiváció, az önbecsülés, a pihenés. Ezek a „jószágok” túrán, nyaraláskor, sütögetéskor, vagy akár szerető ölelésben is megjelenhetnek.

Olvassa tovább Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben az élet értelmével foglalkozunk. Megjelent a legújabb HVG Extra Pszichológia Plusz különszám is: ebben az érzelmi intelligencia témáját járjuk körül.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.


Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?

A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.