Betöltés...
Állandó vita tárgya, hogy egyes kóros állapotok összefüggésben vannak-e a művészi tehetséggel, sőt zsenialitással. Mindeközben a téma kutatása komoly nehézségekbe ütközik.
Ősidők óta él az a feltételezés, hogy a különféle rendellenességek, kórformák, illetve a nyomukban kialakuló személyes válságok fontos szerepet játszanak a kiemelkedő alkotók munkásságában, mivel az általuk kiváltott szenvedés a lét mélyebb megtapasztalásához vezet. A XIX. századtól kezdve a jelenség szisztematikus megfigyelés tárgya: a művészek, filozófusok valósággal mitizálták a betegség teremtő erejét, az egyre markánsabban fejlődő orvostudomány viszont „varázstalanította”, és gyakran szélsőségesen leegyszerűsítő képet festett az összefüggésekről.
A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.
