Betöltés...
Általános tapasztalat a pszichológusi praxisokban, hogy megnövekedett az igény a traumaterápiákra. A tájékozódás azért is fontos, mert a traumák feldolgozására nincs univerzális recept, sem instant megoldás, függetlenül a módszertanok hatékonyságától és népszerűségétől. A technikánál pedig talán még fontosabb a terápiás kapcsolat és a megfelelő szakember.
A trauma lenyomatai, mint az állandó készenlét, a visszahúzódás, a bizalmatlanság, hogy csak néhányat említsek, a témában jártasságot és tudatosságot igényelnek a segítőtől. Nem véletlen, hogy a legtöbb terápiás módszert szakpszichológusok végezhetik el és alkalmazhatják a gyakorlatban. Egy traumatudatos (más szóval traumaérzékeny vagy traumainformált) szakember felkészült olyan helyzetek kezelésére, ha például a kliens „lekapcsol”, azaz „nincs jelen” az ülés során (disszociál). Kíméletesen és türelemmel kíséri a kliensét a feldolgozás útján. Egyenrangú félként fordul felé, segíti annak a megértésében, hogy a trauma mit okoz őbenne. A traumát nem elszigetelt egyéni jelenségként kezeli, hanem a tágabb kulturális és társadalmi kontextus tükrében vizsgálja. Közös munkájuk során előtérbe helyezi a kliens énerejének gyarapítását, hiszen tisztában van azzal, hogy stabil talaj nélkül nem lehet biztonsággal elrugaszkodni a trauma mélységei felé.
Pierre Janet francia pszichoanalitikus a XX. század elején alkotta meg a traumafeldolgozás háromszakaszos modelljét. Eszerint elsőként a klienst a jelenben szükséges megerősíteni (stabilizálás és tünetcsökkentés). Ezt követi az elmerülés a trauma emlékanyagában, a traumafeldolgozás; majd az összerendeződés és visszailleszkedés, azaz az integráció.
A traumakutatásnak majd 130 éves történelme van, és összességében elmondható, hogy a ma alkalmazott módszerek a pszichoanalitikus irányzat köpönyegéből bújtak ki, amely a trauma hatására elfojtott és a tudattalanba száműzött tartalmak megértésére és feloldására összpontosít. Az új kutatási eredmények árnyalta analitikus terápia mindmáig fontos szereplője a traumákkal való munkának, a módszertani paletta ezzel együtt igen változatos képet mutat. A cél közel azonos, hogy a trauma következtében csökkent énerőt, kontroll- és biztonságérzetet, a kapcsolatokban sérült bizalmat és a személy veszélyre aktiválódó „jelzőrendszerét” helyreállítsák.
Bizonyos módszerek alulról fölfelé, a testi, zsigeri működés irányából kezdik a munkát, mások felülről lefelé, az elme és a gondolatok felől dolgoznak a trauma lenyomataival, és léteznek integratív megközelítések is. Az alábbi módszerek némelyike önálló pszichoterápiás eljárásként alkalmazható, mások inkább terápiákba beépíthető vagy azokat kiegészítő technikák.
Kik voltak a besúgók, és miért jelentettek? Azontúl, hogy a nemsokára nyilvánosságra kerülő ügynöklistából megismerhetjük, hogy a családból bárki érintett-e valamennyire, rengeteg egyéb kérdés merül fel a beszervezéssel és annak pszichológiai hátterével kapcsolatban.
