Nézettségi rekordokat dönt az egy hónapja debütált Hunyadi-sorozat (az utolsó, 10. részt jövő hétvégén vetítik majd). Miközben a kritikusok azon vitatkoznak, vajon megérte-e a több mint 25 milliárd forintos költségvetés, hogy tényleg ez lesz-e a magyar Trónok harca, vagy hogy „elegendő”, esetleg „túl sok” szexjelenet került az egyes részekbe, vitathatatlan, hogy a közönség szereti a 15. századi magyar hadvezér, a „törökverő” Hunyadi János életét feldolgozó szériát.
És ez nem csupán a magyar vonatkozásnak vagy a viszonylag gyakori meztelenkedésnek köszönhető pszichológusok szerint, hanem annak is, hogy általában szeretjük a történelmi drámákat, kosztümös mozikat.
Mire jók az éjjeli edények és a fodros ruhák?
A történelmi filmek egyik legfontosabb pszichés hatása, hogy érzelmek igen széles skáláját, akár egészen szélsőségeseket is megtapasztalhatunk általuk, ám mindezt anélkül tehetjük, hogy meg kellene élnünk az ezekkel járó egzisztenciális fenyegetést – hangsúlyozza a témáról szóló írásában Pamela B. Rutledge kaliforniai médiapszichológus.
Szerinte olyanok ezek a mozik, mint valamiféle „életszimulátorok”, amelyek a szerelem, az árulás, a megváltás, az ártatlanság, az igazságosság, az áldozathozatal és egyéb egyetemes témákon keresztül mutatják meg nekünk a létezés különféle formáit.
Lélektani szempontból annak is van jelentősége, hogy a múltban játszódnak ezek a történetek. Egyrészt egy tőlünk távoli és sok szempontból idegennek tűnő világba kerülve könnyebben elfelejtjük azokat a problémáinkat, amelyek itt és most nyomasztanak minket. Amíg azon gondolkodunk, hogyan lehetett éjjeli edényt használni vízöblítéses WC helyett, vagy elmorfondírozunk, miként ülhettek, állhattak vagy épp ölelkezhettek azokban a körülményes, fodros ruhákban, máris messze vagyunk a hétköznapi gondjainktól.
Tegyük hozzá: sokaknak kapóra is jöhet, hogy a modern élet gyakran stresszes és kiszámíthatatlan körülményei közül elmeneküljenek egy távoli, idealizált múltba, ahol a dolgok jóval egyszerűbbnek vagy akár érthetőbbnek tűnnek.
