Többen kérnek a mesterséges intelligenciától (AI) életvezetési tanácsokat és pszichológiai segítséget, mint gondolnánk. Mi több, sokan jobb meggyőződésük ellenére is terapeutának használják az AI-t, holott nem elégedettek a tanácsaival. Ez egy 18 ország közel húszezer lakosának bevonásával végzett friss felmérésből derült ki, amelyet az AXA egészségbiztosító és az Ipsos piackutató munkatársai készítettek.
A segítségkeresés nem véletlen, hiszen az emberek kétharmada szenved valamilyen mértékben szorongástól, stressztől vagy depressziótól, és ez az arány a 18–24 éves korosztály körében már 85 százalék.
Utóbbiak majdnem felénél a tünetek súlyosak. A felmérés szerint ezeknek a mentális problémáknak a hátterében döntő részben az új technológiák és a képernyőhasználat áll, ami számottevően befolyásolja a hétköznapi életüket, az alvásukat, a koncentrációs képességüket és a fizikai aktivitásukat.
Sokkal többet foglalkozunk önmagunk mutogatásával, mint korábban, hétköznapivá vált egy olyan társadalmi működés, amely igazolja a nárcizmust – mondja Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Csak tetézi a bajt, hogy az „empátia nélküli algoritmus” kitolja az intimitás határait is, éppen a legsérülékenyebb korosztályoknál. Hogyan hat ez a kamaszokra, gyerekekre? Miért nem veszik tudomásul a szülők, ami történik? Miért veszik el a lassú gyerekkor lehetőségét a legkisebbektől?