Betöltés...

10 tipp a tartalmas nyári szünidőhöz

Július első napjaiban már a családok nagyjából tudják, hova mennek nyaralni, hol és ki vigyáz majd a gyerekekre. Néhány tipp, amelyek könnyedebbé teszik a szünidőt, és a kisiskolás gyerekek és a szülők javát szolgálhatják.

  • Pulzus

Hogy a szünidőt a szülők megosztják, vagy a nagyszülők vigyáznak rá, vagy napközis- és ottalvós táborokba megy a gyerek – teljesen a gyerek személyiségétől, a család ízlésétől, érdeklődésétől, lehetőségeitől és az anyagi helyzetüktől függ, ebben tehát nem igazán lehet szabályt alkotni. Néhány fontos elemet, tanácsot azonban érdemes kiemelni, átgondolni – ezeket a HVG Extra Pszichológia gyermekpszichológusok blogjaiban, cikkeiben találta.

  1. Legyen íve a nyárnak! – javasolja Bojti Andrea gyermekpszichológus blogjában. A szünet elején intenzív pihenős időszak következzen, mert az egész éves tanulás után nagyon elfáradnak a gyerekek. Nem szerencsés, ha egyből a nyári házi feladatokat veszik elő vagy kezdik a matektábort. Augusztus végén apránként visszaállhat az élet a régi kerékvágásba. Az utolsó két-három hétben már elkezdhetnek foglalkozni az iskolával, be lehet szerezni a tanévkezdés kellékeit. Legkésőbb az utolsó héten pedig már időben feküdjenek le a gyerekek és keljenek korábban, hogy a bioritmusuk is visszaálljon. Ezt az ívet évről évre tartani lehet, és így a nyári szünet eltöltésének is kialakul a szokása.
  2. Ha kaptak nyárra házi feladatot, kötelező olvasmányt a diákok, ezek megtanulása, elolvasása ne maradjon a szünidő végére. A kezdeti pihenés után kisebb részekre osztható a tanulnivaló és könnyebb tempóban a nyár végéig meg lehet tanulni azt.
  3. A hosszú, tanulással, számonkéréssel, állandó rohanással teli iskolaév után az jelenti a kikapcsolódást, ami más, ami eltér a sűrű hétköznapoktól – véli Törő Tímea gyermekpszichológus. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy ne kelljen rohanni, mindig mindenhová időben odaérni, hanem a különböző tevékenységekben el lehessen merülni.
  4. Az ideális helyszín a feltöltődésre a szabadban van, ahol a gyerekek kedvükre mozoghatnak, legyen az mező, erdő vagy vízpart, ahol találkoznak a természettel és eldönthetik, hogy focizni, biciklizni és rohanni akarnak, vagy bunkert építeni, virágot szedni, esetleg fára mászni.
  5. Nem szerencsés, ha folyamatosan távol töltik a szünidőt a gyerekek az otthonuktól. Sok gyermek egész nyáron utazik, táborból táborba megy. Ha először megy táborba, érdemes nappali rendszerűt választani, ahonnan délutánonként hazajön, és otthon alszik. Figyeljünk arra, hogy a program legyen változatos és passzoljon a gyermek személyiségéhez, kedvteléseihez, ne legyen teljesítménykényszer, így ő is jól fogja magát érezni, ki tud kapcsolódni. A többnapos, ottalvós táborokból lehetőleg ne legyen több kettőnél egy nyáron, és közösen válasszunk ki olyat, ahová szívesen megy. Egy-egy ilyen héten a gyerekek nagyon sokat tanulnak magukról, egymásról, a környező világról, magabiztosabbá, önállóbbá válnak – mondja Törő Tímea.
  6. Fontos, hogy a gyerekek megszokott környezetükben, az otthonukban is tudjanak pihenni, az is lehet nyaralás. A nyári szünetben lazíthatnak a hétköznapi szokásokon, alhatnak többet, este nézhetnek tovább filmeket. A nyaralás hangulatát be lehet csempészni egy esti fagyizással, stranddal vagy csak medencézéssel a kertben.
  7. A kiskamaszok közül nem egy vonakodik elutazni a nagyszülőkhöz, mert tart attól, hogy unatkozni fog, és egyedül érzi magát. Ilyenkor jó megoldás, ha elviheti magával az egyik barátját, így a korának megfelelő programokhoz is lesz partnere.
  8. Ha éppen egyedül, rokonoknál nyaral a gyerek, érdemes felkutatni a környékbeli gyerekeket, legyenek ott lakók vagy a helyszínen nyaralók – sokszor alakulnak ki így igazi vakációs bandák, amelynek tagjai évekre szóló barátságokat kötnek.
  9. Ha elváltak a szülők, figyelni kell arra, hogy a nyári szünetben a gyerekek mindkét szülőjükkel osztozhassanak a kikapcsolódásban, és hogy ezek az együttlétek tartalmasak legyenek. Az elvált feleknek pedig ügyelniük kell arra, hogy ne méricskéljék össze az apával és anyával töltött időt, ne alakuljon ki verseny, amelyben a drága, tengerparti nyaralás az első díj.
  10. És a legfontosabb: egy szülő akkor tud felszabadultan, örömmel jelen lenni a nyaraláson, ha neki is van lehetősége a kikapcsolódásra, pihenésre. Ezért fontos, hogy az úti célt és a nyaralás jellegét úgy válasszuk meg, hogy figyelembe vesszük a saját vágyainkat és határainkat is.

Hasonló témájú írásokat a HVG Extra Pszichológia számaiban olvashat. Legfrissebb számunk május 22-én jelent meg, ezúttal az apaság témájával foglalkozunk. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

 

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?

A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.