Betöltés...
Nem pont úgy érdemes szénhidrátot pótolni fokozott megterhelés esetén, ahogy eddig hittük – világított rá egy átfogó elemzés. A glikogénraktárak kiürülése utáni fáradtság ugyanis részben az agy védekező mechanizmusa.
A maratonfutók, triatlonisták, versenyszerűen kerékpározók körében jól ismert fogalom a szénhidrátfeltöltés, vagyis a carb loading. Ennek a táplálkozási stratégiának a célja az izmok glikogénraktárainak maximalizálása a megmérettetés előtti napokban.
A hagyományos ajánlások szerint a versenyt megelőző 1–3 napban napi 7–12 gramm/testsúlykilogramm szénhidrát bevitele javasolt, miközben az edzés intenzitását jelentősen csökkenteni kell. Az utóbbi időszakban született kutatások azonban árnyaltabb képet rajzolnak a szénhidrátbevitel szerepéről.
A szénhidráttöltés azon az elven alapul, hogy a test a motor, a glikogén pedig az üzemanyag. A glikogén az egyik legfontosabb energiaforrás a közepes és magas intenzitású terhelés során. Ha pedig kimerülnek a raktárak, beüt a fáradtság, a sportolók elérik a határaikat.
Ez a mostanra sokat vitatott megközelítés az 1960-as években vált népszerűvé. Az izombiopsziás vizsgálatok akkor megállapították, hogy a magasabb glikogén-szinttel rendelkező sportolók hosszabb ideig bírták a közepes vagy az annál is keményebb terhelést. Így született meg az a (szinte általános) ajánlás, hogy edzés vagy verseny előtt szénhidrátot kell feltankolni, különösen a 90 percnél hosszabb menetek esetében.
Ez a megközelítés azonban nem veszi figyelembe, hogy mi történik a vércukorszinttel és a központi idegrendszerrel, amikor a sportolók közel kerülnek a határaikhoz.
Egy hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetű gyermek agya úgy néz ki, mint egy magas társadalmi-gazdasági környezetből származó, alváshiányos és stresszes gyermeké – összegezték egy friss amerikai kutatás eredményeit.
