Betöltés...

Más a kokainfogyasztók agya, mint a kokainfogyasztóké

Nem, nem nyomdahibáról van szó.

  • Pulzus

Más az agyszerkezetük azoknak a rendszeres kokainhasználóknak, akik évek óta fogyasztják az anyagot, de nem alakult ki náluk függőség, mint azoknak, akik függenek a szertől – mutatták ki a Cambridge-i Egyetem kutatói.

A Biological Psychiatry című folyóiratban publikált, Karen Ersche vezette vizsgálat során agyi képalkotó eljárás segítségével mutatták ki, hogy a nem függő kokainozók homloklebenyében természetellenesen nagy az a terület, amelynek a döntéshozatalban és az önkontrollban van szerepe.

A kutatók szerint ez a rekreációs használóknál tapasztalt elváltozás megelőzi a droghasználatot, és ennek köszönhető, hogy rugalmasabban képesek a kokain hatásaira reagálni, sőt feltételezhető, hogy ez segíti olyan előnyös döntések meghozatalát, amelyek minimalizálják a függővé válás kockázatát.

Ugyanez az agyterület jelentősen lecsökkent a függő kokainistáknál, és az elváltozás hátterében éppen a szer fogyasztását gyanítják a szakemberek.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben a hála, a bizalom és a remény érzéseivel foglalkozunk.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.




Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?

A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.