Betöltés...

Örömháj vagy bánatháj - Esküvő után

Lánytalálkozó, egymás méricskélése, rég találkoztunk. „Jaj, én a nagy jól­létbe belegömbölyödtem. A kiegyen­súlyozott párkapcsolat hizlal!” – simítja végig szűk ruhába bújtatott testét a társaság egyik tagja. Rögtön érkezik a cáfolat a barátnőktől: „Na, én az egyedülléttől híztam öt kilót karácsony óta!” Rálicitál a másik: „Én hetet!” Eszünk örömünkben, bánatunkban…

  • Pulzus

Az evés kommunikáció is egyben – ahogy az evészavarok is egyfajta üzenetet közvetíte­nek a külvilág felé, gyakran segítségkérő funkciót betöltve. Az evés következményei testbeszéddé konvertálják az elfogyasztott kalóriát. A kóros soványsággal éppúgy, mint az elhízással a nemi jellegeinkből is veszítünk (keblek, popsi, atle­tikus alkat), kevésbé hangsúlyossá válnak, így csök­ken szexuális felszólító hatékonyságuk. Ezért a test­súly bármely irányú szélsőséges eltolódása védőbás­tya is a szexualitással szemben. Az a lány, akit meg­erőszakoltak, a zsírpárnáját „ruhaként” viselheti a későbbi atrocitásokkal, férfipillantásokkal szem­ben, nélküle meztelennek és kiszolgáltatottnak érez­ve magát. Ez persze a lélek sűrített logikája, ami nem a tudatosság szintjén zajlik.

Hozzászólások

Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó nemrég hozta nyilvánosságra, hogy follikuláris pajzsmirigyrákkal kezelték, és történetével a korai kivizsgálás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet. Ez a daganattípus sokáig teljesen panaszmentes maradhat, gyakran csak egy fájdalmatlan nyaki csomó, ultrahangos lelet vagy később jelentkező nyelési panasz tereli rá a figyelmet. Borbély Katalin nukleárismedicina-professzorral és Takácsi-Nagy Zoltán onkológus-sugárterápiás főorvos segítségével megválaszoljuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket, például hogy miért nehéz néha megkülönböztetni a jó- és rosszindulatú pajzsmirigygöböket, hogyan kezelhető a betegség, és miért lehet korai stádiumban nagyon jó a gyógyulás esélye.