Ha az intimitás – a meghitt, biztonságos kapcsolat – mibenlétét szeretnénk megérteni, tudnunk kell, hogy felnőttkori kapcsolatainkra óriási hatással van a kisbabakorunkban megalapozódó kötődési módunk. Ennek minősége elsősorban a minket gondozó „fontos másikkal” – aki az esetek többségében az anyánk – való kapcsolatunktól függ. Ha ő fizikailag és érzelmileg is elérhető volt, akkor egészségesen tudunk kötődni.
A mai magyar társadalomban élők felénél biztonságos kötődésről nem beszélhetünk, ami fájdalmas adat. Ezt bizonyítja például, hogy bár az arányok változnak, a tendencia nem: a házasságkötések száma csökken, a válások száma nő, valamint még a tartós párkapcsolatokban is jelen van a kötődési nehézség.
Van tehát a biztonságos és a bizonytalan kötődés, ez utóbbi még tovább részletezhető elkerülő, szorongó, valamint dezorganizált (elkerülő-szorongó) módokra.
Az elkerülés azt jelenti, hogy a gyermek visszavonul a kapcsolatból, mivel nem bízik abban, hogy a szülője ott lesz számára. Ez történik, ha a szülők elutasítóan reagálnak a gyermekre, ha a szükségleteit bagatellizálják, tagadják, vagy például egy depressziós anya nem is érzékeli azokat. Azt tanulja meg a gyermek, hogy csak magában bízhat. A szorongó kötődésű gyermek pedig éppen hogy magában nem mer bízni, túlzott mértékben függőnek érzi magát a szülőtől. Folyamatos félelemben él, ami valójában a szülő félelme és szorongása túl heves reakciókkal, mert fél attól, hogy nem tudja a gyermekét megvigasztalni, megnyugtatni. Az elkerülő-szorongónál pedig a következetlenség következménye a bizonytalan kötődés, amikor a szülő hol bagatellizálja a gyermek szükségleteit, hol pedig eltúlzottan reagál azokra. A fentiek alapján az olvasónak talán már be is úsztak példák a saját vagy mások életéből.
