Betöltés...
Nagyon sokféle negatív érzést válthatnak ki belőlünk az éghajlatváltozással és a természet pusztulásával kapcsolatos jelenségek, ám az ökoszorongásnak lehet pozitív hatása is a pszichénkre. Van-e különbség a „hagyományos” és a klímaszorongás között? Miért rossz módszer negatív hírekkel riogatni? Hogyan juthatunk el a solastalgiától a biofíliáig?
Halálos tornádók, pusztító szárazságok és csapadékhiány, mindent letaroló erdőtüzek, vagy éppen a Magyarországra telepíteni szándékozott akkumulátorgyárak ellenőriz(het)etlen környezetszennyezése. Megannyi esemény és hír, amelyek nap mint nap szembesíthetnek bennünket azzal, hogy nyakunkon a sokáig csak emlegetett klímaváltozás – sőt immár klímaválság –, valamint, hogy a fenyegető jelek ellenére az emberi tevékenység sok szempontból tovább rontja a helyzetet, ahelyett, hogy mentenénk, ami még menthető.
Nem véletlenül érzékelhető egyre többeknél valamiféle pszichés reakció erre a jelenségre, különösen a fiatalabb korosztályok körében. Egy pár évvel ezelőtti nemzetközi felmérés úgy találta, hogy a 16–25 éves korosztály tagjainak több mint fele szomorúságot, szorongást, haragot, tehetetlenséget, bűntudatot él át a klímaváltozás eseményeinek kapcsán.
Érzelmi reakciók széles spektruma
Ezek közül a leggyakoribb, a szorongás olyan, a tehetetlenség érzetével összekötődő félelem, amikor úgy érezzük, nem vagyunk befolyással a történésekre. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kellemetlen érzésekre a klímaszorongás helyett egyébként helyesebbnek tartja az ökoszorongás fogalmat Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, az ELTE docense, mert szerinte itt többről van szó, mint a klímával kapcsolatos aggodalmakról, ez ugyanis egy jóval átfogóbb, a természetet és a jövőnket egyaránt veszélyeztető jelenség.
Ezek az aggasztó változások pedig érzelmi reakciók nagyon széles spektrumát válthatják ki, amit összefoglaló néven pszichoterratikus szindrómaként emlegetett Glenn Albrecht ausztrál ökofilozófus. Ennek a negatív dimenziójához tartozik a szorongáson túl sok más jelenség is, a dühtől a veszteségérzeten és az ökobűntudaton át az ökogyászig. Ez utóbbit solastalgiaként is említi, és azt a fájdalmas, nosztalgikus érzést érti alatta, ami a már megtapasztalt vagy előrevetített ökológiai veszteségek nyomán ébred valakiben. Megjegyzendő, hogy a természet átalakulásával kapcsolatos sokszínű mentális állapotba akár a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) is beletartozik, ami például egy extrém időjárási jelenség átélése után alakulhat ki.
A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.
