Betöltés...

Minél többet gondolunk rá, annál inkább elrontunk mindent

Ne erőltessük a kreativitást!

  • Pulzus

A kreativitást kutatva meglepő kapcsolatra bukkantak egy stanfordi idegtudományi vizsgálatban.

Allan Reiss és kollégái a Pictionary társasjátékból kölcsönzött rajzolásos technikával mérték a résztvevők alkotókészségét, miközben agytevékenységüket is monitorozták.

Azt találták, hogy a kreatív problémamegoldás a kisagy fokozott aktivitásával járt együtt.

A kisagy az agy hátsó részén található struktúra, amelyet eddig főként mozgáskoordinációs központként ismertünk, azaz olyan funkcióért felelős területként, amelynek kevés köze van az újító szellemhez.

Kimutatták azt is, hogy a végrehajtó funkciókért – a figyelem, a tervezés, a döntéshozatal magasabb rendű folyamataiért – felelős agyterületek aktivitása rombolja a kreativitást.

Mindez azt jelenti, hogy nem érdemes tudatosan törekedni a kreativitásra, hiszen a szándékossággal a végrehajtó funkciók struktúrái aktivizálódnak.

„Minél többet gondolunk rá, annál inkább elrontjuk” – foglalta össze Reiss, aki szerint elképzelhető, hogy a kisagy a teljes agy egyfajta koordinációs központja, és a többi terület hatékony működését segíti.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben test és lélek kölcsönhatásával, pszichoszomatikával és az öngyógyítással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.



Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek

Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?