A rapamycin eredetileg nem a hosszabb élet miatt került az orvoslásba. Évtizedek óta használják, jól ismerjük az immunrendszerre gyakorolt hatásait, és közben csendben az öregedéskutatás egyik legerősebb gyógyszeres jelöltjévé lépett elő.
Fórumokon, podcastokban és longevityklinikákon már most arról beszélnek, milyen dózisban és milyen gyakran lenne érdemes rapamycint szedni, miközben a kutatások még jóval korábbi szakaszban járnak. Az egereken végzett kísérletek valóban izgalmas eredményeket hoztak, és sok mindent sejtetnek arról, mire lehet képes ez a molekula.
Matt Kaeberlein azért különösen érdekes szereplője ennek a diskurzusnak, mert nála a rapamycin nem egy újonnan felkapott téma, hanem egy több évtizedes kutatói pálya természetes folytatása, hogy foglalkozik vele. Kaeberlein már jóval azelőtt az öregedés sejtszintű folyamatait vizsgálta, hogy a rapamycin a longevityvilág egyik legtöbbet emlegetett gyógyszerévé vált volna.
Két ember ugyanazon a napon töltheti be a 65-öt úgy, hogy az egyik még egészséges, aktív és dolgozni szeretne, a másik pedig már évek óta betegségekkel és csökkenő munkaképességgel él. Andrew J. Scott közgazdász szerint a hosszabb élet önmagában ezért még nem társadalmi nyereség: az számít, mennyi egészséges év jut nekünk, és milyen lehetőségekkel érkezünk meg az időskorba. Magyarországon ezt különösen élesen mutatják az egészséges életévekben látható regionális különbségek.
