Mérhetően fiatalítja az agyat az erőnléti edzés
Egy két éven keresztül zajló vizsgálat során azt mérték a tudósok, hogyan változik az emberek agyának szerkezete és egészsége, ha intenzív, közepes vagy minimális mozgást végeznek.
Magyar és külföldi orvostanhallgatók százai előtt adott elő a pécsi orvosi karon dr. Peter Vajkoczy, aki azon kívül, hogy az Európa egyik legfontosabb kórházának és orvosi kutatóközpontjának számító berlini Charité idegsebészeti klinikáját vezeti, bestsellerlistás író. Szép teljesítmény, főleg annak fényében, hogy Vajkoczy professzornak eredetileg esze ágában sem volt könyvet írni.
„Egy jó barátom, Michael Tsokos rágta a fülemet azzal, hogy annyi érdekes történetem van, könyvet kellene ezekből írnom. A magam részéről viszont úgy voltam ezzel, hogy csak megutáltatnám magam a kollégáimmal, szánalmas lenne az egész – nem beszélve arról, hogy időm sem igazán volt erre. Végül aztán hagytam magam rábeszélni úgy, hogy egy társíró segíti a munkámat, és az ígéretek szerint csak pár alkalommal kellene találkoznom vele. Ebből aztán több mint féléves intenzív munka lett,
majd pedig megírta az első verziót, ami borzalmas volt. Szánalmas, egoista, felvágós – épp olyan, amitől tartottam. Így az egész ment a kukába. De másfél év után rájöttem, hogy egyedülálló lehetőség könyvet írni, és arrogáns dolog lenne visszautasítani egy ilyen felkérést.
El kell fogadni a kihívást, megírni a könyvet, de úgy, ahogy nekem tetszik.”
Folyamatosan tanulok a magyar kollégáktól
Genetikailag 100 százalékban magyar vagyok – mondja származásáról Peter Vajkoczy, aki magyar szülei Németországba emigrálása után született 1968-ban Münchenben. Az orvoslás szeretetét mellkassebész édesapjától örökölte, Münchenben végezte el az orvostudományi egyetemet, majd többek között az Egyesült Államokban is dolgozott, mielőtt 2007-ben a Charité idegsebészeti klinikájának igazgatójává nevezték volna ki. Emellett eleven kapcsolatot ápol a magyar idegsebészeti szakmával és a külföldön dolgozó magyar szakemberekkel, ahogy arról könyvében is megemlékezik az egy bonyolult beavatkozást végző „magyar trió” kapcsán. „Folyamatosan tanulok a magyar kollégáktól, mert más körülmények között tanulták az idegsebészetet, mint én, más filozófiákat vallanak. Sok mestere van a szakmámnak, akikhez képest tanítványnak érzem magam, és nem egy közülük magyar.”
Az eredmény egy meglehetősen rendhagyó és őszinte könyv lett, amely itthon Élet és halál küszöbén címmel jelent meg az Open Books gondozásában.
„Fontos volt a számomra, hogy a kollégáim is névvel jelenjenek meg, részesüljenek a munkájukért járó elismerésből. Emellett olyan könyvet akartam, amiből a laikusok tanulhatnak valamit az anatómiáról és az idegtudomány fejlődéséről, legyen oktató jellegű – divatos kifejezéssel élve edutainment. A legfontosabb pedig az volt, hogy a betegnek kell a hősnek lennie. Orvosként a kezelés során ritkán ismerjük meg valójában az általunk kezelt embert, és nagyon érdekelt a háttértörténetük. És őszintén szólva
mindez egyfajta önterápia is volt a számomra, mert olyan eseteket is leírok, ahol a betegek meghalnak, vagy nem pozitív a műtét kimenetele, vagy ahol rossz döntést hoztam. Jó volt ezeket kiírni magamból.
Bár akadt olyan kollégája Peter Vajkoczynak, akik nem örült annak, hogy könyvet ír, sokat többet nyomott a latban annak sikere és hatása. A könyv felkerült a sikerlistákra, és kis túlzással egy egész országgal ismertette meg az idegsebészek munkáját.
„A mai napig középiskolás diákok írnak nekem, hogy a könyvem hatására kezdtek el gondolkodni az orvosi pályán, orvostanhallgatók pedig azzal keresnek meg, hogy ezért szeretnék az idegsebészetet választani. Épp egy pécsi idegsebész kollégám mondta azt nekem az előbb, hogy milyen jó promóció ez a szakmánk számára, hiszen egy nagyon kis szakterületről van szó, és a legjobb diákokért kell vetélkednünk más orvosszakmákkal.”
