Betöltés...

A sajt nemcsak finom, hanem a beleknek is jót tehet

Miközben a sajtimádók a kedvenc csemegéjüket fogyasztják, talán nem is gondolnak arra, hogy nem csupán az ízlelőbimbóikkal, hanem a bélrendszerükkel is jót tesznek ilyenkor.

  • HVG

A Readingi Egyetem élelmiszer-mikrobiológusai három kézműves sajt vizsgálata során figyeltek fel arra, hogy az ezekben élő baktériumok nemcsak a sajt ízét és állagát alakítják, hanem némelyikük kifejezetten bélbarát.

A kutatók három sajtfajtára összpontosítottak. Ezek közül az egyik valamivel több mint egy hétig érlelt lágy, fehér héjú sajt volt, egy másik több hétig érlelt, mosott héjú félkemény sajt, míg a harmadik egy körülbelül kilenc hónapig szénában érlelt, ugyancsak félkemény változat. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogyan változik bennük a baktériumok közössége és a kémiai összetétel az érlelés során.

Hozzászólások

Kösz, jól: Annyira próbálunk egészségesen élni, hogy közben bele is betegedhetünk a szorongásba

Soha ennyi adatunk nem volt arról, hogyan kellene ennünk, aludnunk, mozognunk, regenerálódnunk vagy éppen öregednünk. Elsőre ez felszabadítónak tűnik: végre egyre több minden van a saját kezünkben. Csakhogy könnyű eljutni oda, hogy az egészség már nem biztonságot, hanem újabb teljesítménykényszert jelent. A Kösz, jól legújabb adásában Kerekes Anna dr. Csabai Márta egészségpszichológussal arról beszélgetett, hogyan lehet eligazodni az egymásnak ellentmondó tanácsok között anélkül, hogy közben állandóan a saját egészségünk miatt szoronganánk.