Betöltés...
Magyarország szeret sportnemzetként gondolni magára, az adatok mégis azt mutatják: a mindennapi fizikai aktivitásban az EU mezőnyének végén kullogunk. A magyarázat nem fér bele abba a kényelmes mondatba, hogy lustábbak vagy fegyelmezetlenebbek lennénk másoknál. A mozgáshiány mögött ott van a munkaidő, az ingázás, a pénz, a lakókörnyezet, az iskolai sportélmények, a stressz, a társadalmi egyenlőtlenség, és az a kulturális beidegződés is, hogy a sportot jobban szeretjük nézni, mint csinálni.
Magyarországon a sportnak különleges helye van a nemzeti önképben. Sikeres olimpiai bajnokokat nevelünk, sportágak köré építünk kollektív emlékezetet, közpénzből stadionok, akadémiák, versenysportmonstrumok épültek, és a közbeszédben újra meg újra visszatér a kép: igazi sportnemzet vagyunk. Csakhogy ez a kép elsősorban az élsporthoz, a látványos sikerekhez és a nemzeti büszkeséghez kapcsolódik. A hétköznapi kép már egészen más történetről mesél.
Futás, szánhúzás, evezés, kitörés és falilabdázás: a Hyrox néhány év alatt globális fitneszjelenséggé vált. De mit tud ez a sport azon túl, hogy látványos és közösségi élményt ad? Pájer Bence Hyrox-versenyzővel arról beszélgettünk, kinek való, hogyan érdemes belevágni, és hol húzódik a határ a hasznos terhelés és a túlzás között.
