Betöltés...

Elárulja a hangom, mit gondolok rólad

Más a magasabb és a mélyebb hangszín jelentése.

  • Pulzus

A hangmagasságunk bizonyítottan árulkodik arról, hogy beszélgetőpartnerünket hová soroljuk a társadalmi ranglétrán – derült ki a skóciai Stirlingi Egyetem tanulmányából, amelyet a PLOS ONE című tudományos lapban adtak közre.

A kísérlet résztvevői állásinterjún vettek részt, ahol személyes és társas jellegű kérdésekről faggatta őket az kérdező.

Mint a kutatás eredményeiből kiderült, a kommunikáció nem csak a szavak szintjén zajlott: a kísérleti alanyok hangfekvése érdekes mintázat szerint változott a beszélgetések során.

Nők és férfiak esetén is megfigyelték, hogy a hangfekvésük megemelkedett, ha olyan beszélgetőpartnerrel akadt dolguk, akit magas társadalmi státuszúnak ítéltek, míg alacsonyabb vagy egyenlő státuszú partnerrel alacsonyabb hangszínen beszéltek.

A magasabb hangfekvés a behódolást mutatja, ezzel jelezzük partnerünknek békés szándékainkat és fölényének elismerését – így reagált az eredményekre Viktoria Mileva, a kutatás egyik vezetője. Ezzel szemben a mélyebb hangszín erőt és dominanciát jelez, főleg férfiak esetében.

Talán nem meglepő, hogy egyetlen kivétel akadt: az önmagukat magas státuszúnak ítélők nem változtattak a hangszínükön, rájuk mindenkor higgadt, mély hang volt jellemző.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

 


 

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Túlvállalás, rágódás, önvád: miért sérülékenyebb a női mentális jóllét?

A mentális egészség nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem vagyunk depressziósak, nem szorongunk, és valahogy működtetjük a mindennapokat. A jólléthez önismeret, célok, bizalmi kapcsolatok, határhúzás, és az is kell, hogy ne tekintsük gyengeségnek a segítségkérést. Nagy Henriett pszichológus írása azt mutatja meg, milyen kockázatok terhelhetik különösen a nők mentális egészségét, miért fáraszthatja ki őket a túlvállalás, a rágódás és az önvád, és hogyan válhat erőforrássá a kapcsolódás. Nagy Henriett pszichológus, egyetemi docens írása.