Betöltés...
Mindenkit fárasztanak ezek a kis csevegések, de talán mégsem annyira, mint azt sokan gondolják.
Bármilyen kellemetlen is, elkerülhetetlen, hogy néha rövid, de annál unalmasabb csevegésbe keveredjünk, például a szomszéddal, a kollégával a liftben, a régi ismerőssel a buszon és így tovább.
Ilyenkor hagyományosan olyan érdekfeszítő témák kerülnek elő, amelyek javarészt a közös munkahelyről, házról, az időjárásról vagy a közlekedésről szólnak. Vannak, akik ügyesek a small talkban, mások azon szoronganak, hogy valami érdekeset (vagy legalább ne teljes hülyeséget) mondjanak, amikor ilyen helyzetbe kerülnek.
Egy csapat kutató szerint azoknak a témáknak, amelyeket ennyire ununk, valójában nagy szerepük lehet abban, hogy jobban kapcsolódjunk egymáshoz. A Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban megjelent tanulmányban arra jutottak, hogy az emberek következetesen alábecsülik, valójában mennyire élvezetesek az „unalmas” témákról szóló beszélgetések.
Egy krónikus betegség diagnózisa nemcsak testi, hanem komoly lelki veszteséggel is járhat: megváltozhat az, ahogyan a saját testünkre, a jövőnkre és önmagunkra gondolunk. Az ezzel járó érzelmi folyamat sokszor a gyászhoz hasonlít, és akár depresszióval is összetéveszthető. De hogyan lehet alkalmazkodni egy olyan élethez, amely már nem ugyanolyan, mint a diagnózis előtt?
