Betöltés...

Tetten érték, hogy hogyan múlik most pontosan

Az amerikai kutató maga is éppen szakításon esett át.

  • Pulzus

Ne gondolj rá, tedd túl rajta magad! – halljuk sokszor szakítás után, egy nemrégiben készült kutatás szerint azonban nem biztos, hogy ez a legjobb tanács.

Grace Larson, a Northwestern Egyetem pszichológusa 210, szakításon éppen átesett önkéntes érzéseit mérte fel, majd kilenc hét múlva megismételte a teszteket. A résztvevők egy része csak e két tesztsorozatot végezte el, a többiek viszont rendszeresen bejártak a köztes időben a laborba, ahol volt kapcsolatukról és érzelmeik alakulásáról kérdezték őket.

Ne tedd túl rajta magad
Shutterstock

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utóbbi csoport tagjai a kilenc hét elteltével jobban érezték magukat, mint a csak tesztet kitöltő társaik: úgy tűnik, a kibeszélésnek köszönhetően alaposabban feldolgozták a szakítást, és erősebbnek, következésképpen kevésbé magányosnak érezték magukat – összegezte eredményeit Larson, aki maga is szakításon esett át, miközben a vizsgálata zajlott, így állítása szerint könnyen azonosult résztvevői lelkiállapotával.

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, november 20-án megjelent számában olvashat, melyben az elengedés, a gyász és az újrakezdés témáját járjuk körül szakértő szerzőinkkel. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Hatezer kalória, marhaszív, szájtapaszos alvás: Erling Haaland módszere túlmutat egy egyszerű diétán

Erling Haaland a 2026-os világbajnokságon hét góllal és egy történelmi negyeddöntővel bizonyította, hogy jelenleg ő a világ egyik legveszélyesebb csatára, és ennek nem sok köze van a véletlenhez. A norvég csatár napjait percre pontosan megtervezett, szinte megszállott rutin uralja, amelyben legalább annyira fontos szerepet kap az étkezés és az alvás, mint maga az edzés. Van benne olyan elem, amitől a csapattársai is földbe gyökerezett lábbal állnak, és olyan is, amit bármelyikünk kipróbálhatna még ma este. Megnéztük, mi rejlik Erling Haaland teljesítménye mögött, és mit érdemes ellesni belőle.