Betöltés...
A családban zajló örök harc, hogy milyen a gyermek bizonyítványa, mennyit tanul. Hogy gyermekként és majd felnőttként is öröm legyen a tanulás, elég a kutatások által alátámasztott néhány jó tanácsot megfogadnunk. A többi már a gyermek dolga.
Az intimitáskerülés nem más, mint távolságtartás, elkülönültségérzés, belső magány. Megjelenhet baráti, munkatársi és párkapcsolatainkban, sőt saját gyermekeinkkel szemben is. Ahhoz, hogy társas viszonyainkban egységet élhessünk meg, elsősorban intimitáskerülő viselkedésmintáinkkal kell leszámolnunk.
Ha a családtagok időt fordítanak arra, hogy a hétköznapokon is közösen fogyasszák a reggelit vagy a vacsorát, lehetőséget teremtenek az együttlétre és a szorosabb kötődés kialakulására. Ez pedig jobb kommunikációt, odafigyelést és érzelmi biztonságot tesz lehetővé.
Egy pár vagy egy család életében a jelentős, hétköznapitól eltérő események stresszel járnak, még akkor is, ha pozitívak. Pláne így van ez a családi életciklusok váltásainál.
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Az ember élete ciklusokra, szakaszokra tagolódik. Mire van szükségünk, hogy a lehető legjobban hagyjuk magunk mögött különböző korszakainkat?
Boldogságérzetünk – feltéve, hogy valaki nem a létminimumon él – külső körülmények alapján nem határozható meg.
A boldogsággal kapcsolatban mindenkinek a tarsolyában van egy jó tanács, mint a „majd úgyis minden jóra fordul” vagy „csak a jó dolgokra gondolj, és akkor bevonzod azokat”. A legtöbb ilyen kéretlen tanácsban az a közös, hogy görcsös követésük jó eséllyel boldogtalanabbá tesz minket, mint ahonnan elindultunk. Valójában nem nagyon nehéz elérni a vágyott boldogság állapotát, bár univerzális megoldások nem léteznek.
Vén kecske is megnyalja a sót – tartja a mondás. Egy másik így is hangozhatna: a szerelem nem ismer (kor)határokat (sem). A korkülönbségre sok mindent rá lehet fogni a párkapcsolatban, de vigyázzunk, nehogy a rokonok, a barátok biztatására vagy a szörnyülködésük miatt tegyük ezt.
A szülőknek szóló magazinok idealisztikus képeinek hatására a köztudatban az él, hogy szülőnek lenni mindig csodálatos. Ám a legtöbb szülő megrémül, furdalja a lelkiismeret, ha egy-egy nehéz nap után kimerült, szomorú vagy elkeseredett lesz. Az alábbiakban e korszak öt jellemzőjét mutatom be, és javaslatokkal is élek.
A perspektívaváltás pszichológiai háttere az átkeretezés jelenségében rejlik, amelynek során új jelentést tulajdonítunk a körülöttünk lévő eseményeknek. Bár a körülmények ritkán irányíthatók, belső világunk és hozzáállásunk rajtunk múlik.
Carpe diem! Élj a mának! – halljuk sokszor a jelenkor egyik mottóját. A hedonizmus jó dolog, a carpe diem is. De csak akkor, ha elhelyezhető a személyes történelmi idősíkba, ha a jelen mellett megjelenik a múlt és a jövő is.
Sokszor varázslatnak tűnik, hogy a hétköznapok forgatagában egy párkapcsolat, és benne mi magunk, egyensúlyban legyen. Pedig nem kell hozzá titkos összetevő. Nézzük, mi szükséges hozzá.
A boldogsággal kapcsolatban mindenkinek a tarsolyában van egy jó tanács, mint a „majd úgyis minden jóra fordul” vagy „csak a jó dolgokra gondolj, és akkor bevonzod azokat”. A legtöbb ilyen kéretlen tanácsban az a közös, hogy görcsös követésük jó eséllyel boldogtalanabbá tesz minket, mint ahonnan elindultunk. Valójában nem nagyon nehéz elérni a vágyott boldogság állapotát, bár univerzális megoldások nem léteznek.
Persze nem erőltetett udvariaskodásról van szó.
Van-e összefüggés az anyagi javak és a boldogság között, és ha igen, egyenes vagy fordított az arányosság? A néhány éve már lezártnak tűnt témát most más tudományos kutatások nyitották újra, és jutottak az eddigieknek meglehetősen ellentmondó eredményre.
Mit tudnak a finnek az életről, ami miatt folyamatosan az élen végeznek a boldogságfelmérésekben? Frank Martela, a népszerű finn pszichológus elemzése és tanácsai.
Kamaszlányként, a nyolcvanas évek közepén azonnal átsiettem a lakás másik végébe, ha meghallottam, hogy édesanyám Máté Péter sorait dúdolja: „Most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár…” Aztán teltek-múltak az évek (azok, amikor az ember még adottnak látja a kapcsolatait), és ha Máté Pétert teljes mélységében nem is, de anyámat lassan elkezdtem megérteni.
Az, hogy jól vagyunk, az utóbbi években szinte egyáltalán nem hangzik el. Pedig jóllétünk nem a körülményektől függ – az alábbi történetek ezt mutatják.
Úgy tűnik, a mélyebb okokról nem igazán esett szó ebben az amerikai kutatásban.
