Betöltés...
Emlékszik, mit evett utoljára? Gundel-somlóit? Sajtos stanglit? Szalámis pizzát? Emlékszik, hogy milyen volt az íze? Mennyire volt kellemes, kellemetlen, unalmas? Ha nehezen tudja felidézni, ne ijedjen meg: gyakran megtörténik, hogy tudatosság nélkül, robotpilóta üzemmódban étkezünk.
Bár van javulás, még mindig igen egészségtelenül étkezünk. Viszont mivel a többség úgy gondolja, hogy egészséges étrenden él, nem is igen izgatjuk magunkat miatta.
Neves pszichológusok és filozófusok segítségével új könyvsorozat világít rá arra, miért vagyunk azok, akik, és mi áll cselekedeteink hátterében. Ilyen égető kérdés az is, hogy miért nem tudunk lefogyni, amikor pedig annyira akarunk.
Más függőségét viszonylag könnyen észrevesszük, de vajon meglátjuk-e az önmagunkét? Égetően fontos lenne, hiszen ez a szabadsághoz vezető út első lépése.
A nők evészavarait is rengeteg félreértés övezi, a férfiakét pláne sok sztereotípia. Ez is nehezíti, hogy a férfiak segítséget kérjenek.
Az egyik emlékezetes reklámban az elfoglalt üzletasszony mindig rohan, épp csak bekap valamit – míg a menetrendszerűen fellépő gyomorproblémák miatt végre megvilágosul, és megfelelő bélflórát tartalmazó joghurt fogyasztásával billenti helyre belső állapotait. A kapkodás és a rendszertelenség tényleg nem válnak előnyére a szervezetünknek, de a napközbeni étkezés megtervezése, összeállítása valóban nem egyszerű feladat.
Milyen az, amikor az evés nem kellemes élmény, hanem gyűlölt ellenség? Hol a határ az észszerű diétázás és az önpusztítás között? Hogyan veszi át az étel megtagadása vagy mértéktelen fogyasztása a kontrollt sokak élete fölött?
Vajon befolyásolhatják-e az evési szokásaink párkapcsolatunk minőségét, vagy akár magát a párválasztást? Meghatározhatja-e a párkapcsolat az evést és az evészavar tüneteit?
Téved, aki azt gondolja, hogy manapság azért eszünk, mert éhesek vagyunk. Ez a legritkább.
A sokak által (legalább hírből) ismert bulimia, anorexia vagy túlevés mellett akad pár ritkább, étkezéssel kapcsolatos anomália, amelyek legalább olyan kellemetlenül érinthetik a tőlük szenvedőket.
Az egyik emlékezetes reklámban az elfoglalt üzletasszony mindig rohan, épp csak bekap valamit – míg a menetrendszerűen fellépő gyomorproblémák miatt végre megvilágosul, és megfelelő bélflórát tartalmazó joghurt fogyasztásával billenti helyre belső állapotait. A kapkodás és a rendszertelenség tényleg nem válnak előnyére a szervezetünknek, de a napközbeni étkezés megtervezése, összeállítása valóban nem egyszerű feladat.
„Mindent lehet, csak mértékkel” – ez a mondat sok témánál elhangzik, de leggyakrabban talán az étrenddel kapcsolatban. Célja a nyugalom és a szabadság érzésének átadása, mégis elindít szorongató gondolatokat is: Tényleg mindent lehet? De mi mindent? Ez gyanús! És hol a mérték? Ki szabja meg? Nos, ahogy a tányérunk tartalmát, a gondolkodásunkat az étkezésről is érdemes egyensúlyban tartani.
Ételválasztásunkon látszik, ki áll mellettünk.
Élet és étel: csak a betűk sorrendje a különbség a két szó között, és sokan játszottak már az „élet étterme” kifejezéssel is. Nyílt ilyen nevű étkezde, szerepel Popper Péter egyik könyveként (Mi az élet étterme?), és a Frédi és Béni rajzfilmsorozat fordítóit is megihlette, hiszen az egyik résznek pont ezt a címet választották. De valóban ennyire közel áll egymáshoz az élet értelme és az étkezés?
Az evésnek nem csak az étvágycsökkentéshez vagy a hízáshoz van köze.
A megfelelő étrend segít fenntartani az energiaszintet, mérsékli a hangulatingadozást, növeli a szellemi és lelki tűrőképességet.
És már megint az a fránya evolúció az ok.
Az evészavarok veszélyes és nehezen gyógyítható betegségek, amelyek az utóbbi harminc évben váltak gyakoribbá a gazdaságilag fejlett társadalmakban. Mit tudunk jelenleg róluk?
A fogyókúrák, életmódváltások virágkorát éljük, mégis egyre több a túlsúlyos és evési zavarokkal élő. Valóban ennyire akaratgyengék lennénk? Vagy más okuk van a sorozatos kudarcoknak?
