Párt semmi áron - Dating burnout
Amikor a fásult, frusztrált társkereső inkább nem próbálkozik tovább, amikor a lelkesedés helyébe közöny lép, és az embert rettegés fogja el egy újabb randi gondolatára.
Betöltés...
Amikor a fásult, frusztrált társkereső inkább nem próbálkozik tovább, amikor a lelkesedés helyébe közöny lép, és az embert rettegés fogja el egy újabb randi gondolatára.
Pulzus
Az intimitáskerülés nem más, mint távolságtartás, elkülönültségérzés, belső magány. Megjelenhet baráti, munkatársi és párkapcsolatainkban, sőt saját gyermekeinkkel szemben is. Ahhoz, hogy társas viszonyainkban egységet élhessünk meg, elsősorban intimitáskerülő viselkedésmintáinkkal kell leszámolnunk.
Pulzus
A világ egyik legjobban fizetett és legnépszerűbb teljesítmény-tanácsadója és -trénere szerint a feltöltődött élet tudatosan tervezett létforma, amelyben egyenletesen elhivatottnak, energikusnak és lelkesnek érezzük magunkat.
Pulzus
Lehet védekezés, biztonság, megnyugtatás az evés – de honnan tudhatom, mire reagálok, amikor a számba veszek valamit? Hogyan függ össze a kontrollal, és hogyan harcolhatok is azzal, ha eszem vagy nem eszem? A tévelygőknek írott párbeszéd ezúttal azzal foglalkozik, mit veszünk be, és mit nem akarunk
Pulzus
Lánytalálkozó, egymás méricskélése, rég találkoztunk. „Jaj, én a nagy jóllétbe belegömbölyödtem. A kiegyensúlyozott párkapcsolat hizlal!” – simítja végig szűk ruhába bújtatott testét a társaság egyik tagja. Rögtön érkezik a cáfolat a barátnőktől: „Na, én az egyedülléttől híztam öt kilót karácsony óta!” Rálicitál a másik: „Én hetet!” Eszünk örömünkben, bánatunkban…
Pulzus
A nők evészavarait is rengeteg félreértés övezi, a férfiakét pláne sok sztereotípia. Ez is nehezíti, hogy a férfiak segítséget kérjenek.
Pulzus
Vajon befolyásolhatják-e az evési szokásaink párkapcsolatunk minőségét, vagy akár magát a párválasztást? Meghatározhatja-e a párkapcsolat az evést és az evészavar tüneteit?
Pulzus
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
Pulzus
Amikor változás történik az életünkben, sokféleképpen reagálhatunk. Legtöbbször nem is sejtjük, hogy reakciónkat többek között meghatározhatja születésünk milyensége.
Pulzus
Napjaink fiatalságkultusza ellentétes azzal a ténnyel, hogy a társadalom egyre nagyobb része idősekből áll. Ez a paradoxon leginkább az énképben és az időskori identitásváltozásban érhető tetten.
Pulzus
Vén kecske is megnyalja a sót – tartja a mondás. Egy másik így is hangozhatna: a szerelem nem ismer (kor)határokat (sem). A korkülönbségre sok mindent rá lehet fogni a párkapcsolatban, de vigyázzunk, nehogy a rokonok, a barátok biztatására vagy a szörnyülködésük miatt tegyük ezt.
Pulzus
A libikóka közepére állva, lelassulva, a saját testünk mozgására figyelve egyenesbe hozhatjuk a mérleghintát. Ugyanígy a munkában és a magánéletben is megtalálhatjuk azt az egyensúlyt, amelyben időt tudunk szánni a karrierünkre, a párkapcsolatunkra, a családunkra és önmagunkra is.
Pulzus
Szexuális életünk megkezdése előtt úgy hisszük, hogy a szex olyan folyamat, amelyet nemsokára megtanulunk, és onnan már a birtokában vagyunk ennek a tudásnak. Ezzel szemben a szexualitás működése, jellemzői és érzelmi megélése nagyon más a különféle életszakaszokban. Így sokkal inkább beszélhetünk életen át tartó folyamatos változásról.
Pulzus
A szülőknek szóló magazinok idealisztikus képeinek hatására a köztudatban az él, hogy szülőnek lenni mindig csodálatos. Ám a legtöbb szülő megrémül, furdalja a lelkiismeret, ha egy-egy nehéz nap után kimerült, szomorú vagy elkeseredett lesz. Az alábbiakban e korszak öt jellemzőjét mutatom be, és javaslatokkal is élek.
Pulzus
Sokszor varázslatnak tűnik, hogy a hétköznapok forgatagában egy párkapcsolat, és benne mi magunk, egyensúlyban legyen. Pedig nem kell hozzá titkos összetevő. Nézzük, mi szükséges hozzá.
Pulzus
Számos tényezőt nem tudunk előre kiszámítani a párkapcsolatunkban. De van egy dolog, ami a mi kezünkben van: hogy mennyire vagyunk képesek arra a belső feldolgozási folyamatra, amelyet tudatosságnak nevezünk.
Pulzus
Külső és belső, magas és alacsony elvárások hatnak arra, hogy milyennek látjuk a párunkat, és a vele megélt kapcsolatot. A nagy Ő kergetése helyett érdemes az elég jó Ő-re figyelnünk, aki sokkal gyorsabban felbukkanhat a színen.
Pulzus
És ahol az a másik ember tart önmagával, addig képes eljutni a velünk meglévő kapcsolatában is.
Pulzus
A régi szerelem emléke jót is tehet az új kapcsolatnak.
Pulzus
Lehet, hogy hasonló a munkájuk, lehet, hogy egymás mellett is végzik, mégsem együtt dolgoznak – vallják az írók, akik 35 éve alkotnak egy párt. Erről a különleges és sokrétegű kapcsolatról kérdeztük őket.
Pulzus