Betöltés...
Képzeljük el, hogy egy váratlan útlezárás miatt nem tudunk a megszokott útvonalon továbbmenni. Van, aki ilyenkor percek alatt újratervez, másik utat keres, és megy tovább. Más ilyenkor leblokkol, dühös lesz, és hosszú ideig azon rágódik, miért nem úgy alakult minden, ahogyan elképzelte. A különbség nem pusztán habitus kérdése.
Nem a látványos összeomlás jellemzi leginkább a krónikus stresszt, hanem a lassú biológiai kopás. A tartós feszültség egyszerre érinti a szív- és érrendszert, az immunműködést, az alvást, az emésztést és a gondolkodást is. A probléma éppen attól veszélyes, hogy sokáig hétköznapi túlterheltségnek látszik.
Belső szabadság és autonómia – ez a két fő feltétele, hogy valaki talpra álljon a kiúttalanságból, a talajvesztésből – vallja Tamás Rita, aki itthoni reménytelen helyzetéből külföldre költözve talált önmagára. Milyen rétegei lehetnek a kiégésnek? Mitől szenved leginkább a mai kor embere? És milyen megküzdési stratégiákkal érdemes próbálkozni?
Ahhoz, hogy harmonikusan éljük az életünket, elengedhetetlen, hogy megfelelően tudjuk szabályozni az érzelmeinket. Jó hír, hogy e készség tanulható, fejleszthető.
Nem kellemes visszarázódni a szabadságból és elkezdeni a munkát vagy az iskolát, de félni sem kell az ősszel menetrendszerűen érkező esetleges hangulatzavaroktól. De hogyan lehet átmenteni a pozitív, pörgős nyári feelinget a rövidülő és egyre hidegebb napokba? Mi történik az agyban és a környezetünkben, ami miatt depresszió vagy szorongás vehet erőt rajtunk? Miért kerüljük ilyenkor a közösségi médiát, hova tegyük a fotóinkat, és milyen új tevékenységekkel dobjuk fel magunkat?
A gyerekeket természetes kíváncsiság hajtja a számok, a betűk világa felé. Ebben a korban az agysejtjeik közötti kapcsolatok túltermelődése jellemző, ami ráadásul nagyon gyors tanulást tesz lehetővé.
Mit tegyünk iskolát kezdő, vagy intézményt váltó gyermekünk képzeletbeli hátitáskájába, hogy minél kisebb megrázkódtatásokkal illeszkedhessen be az új közösségbe és élethelyzetbe? Becsöngetés előtti szülői gyorstalpaló az ősbizalom kialakításáról, az alvás fontosságáról, az első napi fagyizásról és a zaklatás elkerüléséről.
Érzelemszabályozás és megküzdés: a boldog élethez nélkülözhetetlen. Jó hír, hogy e készség tanulható, fejleszthető.
Az utóbbi évtizedben zajló úgynevezett rezilienciakutatások azt vizsgálják, min múlik, hogy valaki a stressz után viszonylag rugalmasan visszanyerje „eredeti formáját”, rá jellemző és számára jól – vagy legalábbis megfelelően és kiegyensúlyozottan– működő lelkiállapotát. A kutatások válasza egyértelmű. Ez bizony – ez is! – a gyerekkoron múlik.
A sikeres öregkor eléréséhez sokkal több rugalmasság és énerő szükséges, mint fiatalabb korban. A kutatások szerint a pozitív hozzáállás – és meglepő módon némi szükséges pesszimizmus – a hosszú élet titka lehet.
Mi hajtja a vágyat, amikor nem pezsdül a vér, amikor hiányzik a cselekvésre hajtó, a tettet kikényszerítő igény? Hogyan lehet, hogy alapvető szexuális igényeink köré vaskos gátat épít a hárítás?
Az őzek élete is tele van stresszel, hát még az embereké. De nem kell ezen nagyon stresszelni, a rossz stresszt átalakíthatjuk jóvá, ami segíthet legyűrni az akadályokat, sőt kiteljesedni.
A korábbi pszichológiai gondolkodással szakítva a szakemberek mostanában nem azt a kérdést teszik fel, hogy miként vezetnek rendellenes lelki működéshez a traumák, hanem fordítva: a traumatikus körülmények ellenére miképp marad meg az egészséges lelki működés? Az is kiderült, hogy a lelki ellenálló képesség tréningezhető.
A stressz életünk elkerülhetetlen velejárója, de ha folytonos nyomás alatt élünk, előbb-utóbb nagy kárt szenved testi és lelki harmóniánk. Vannak azonban olyan technikák, amelyek a szenvedés helyett az önérvényesítés képességének megszerzésével kecsegtetnek. És akkor többé nem leszünk sem lúzerek, sem pukkancsok.
Egy pár vagy egy család életében a jelentős, hétköznapitól eltérő események stresszel járnak, még akkor is, ha pozitívak. Pláne így van ez a családi életciklusok váltásainál.
Az ember élete ciklusokra, szakaszokra tagolódik. Mire van szükségünk, hogy a lehető legjobban hagyjuk magunk mögött különböző korszakainkat?
Persze nem erőltetett udvariaskodásról van szó.
A virágnevek csak azért lehetnek praktikusak, hogy tudjuk, mire van szüksége a gyermeknek.
Jó lenne, ha létezne olyan csodaszer, amely megvéd minket minden bajtól. De legalább a stressztől. Vagy legalább mérsékelné kicsit a stresszhatásokat. És most ébredj fel kislányom, kisfiam – mondaná az anyukánk, mert ilyen csak a mesékben van. Én pedig azt mondom, hogy ez a csodaszer igenis létezik, méghozzá mindenkiben benne van – úgy hívják, hogy pszichés immunrendszer.
Az utóbbi évtizedben zajló úgynevezett rezilienciakutatások azt vizsgálják, min múlik, hogy valaki a stressz után viszonylag rugalmasan visszanyerje „eredeti formáját”, rá jellemző és számára jól – vagy legalábbis megfelelően és kiegyensúlyozottan – működő lelki állapotát. A kutatások válasza egyértelmű. Ez bizony – ez is! – a gyerekkoron múlik.
