Betöltés...
Egyre népszerűbb téma a mindfulness, és ennek is köszönhetően egyre több mítosszal találkozhatunk vele kapcsolatban. Sokakat talán éppen ezek tartanak vissza a módszer megismerésétől és gyakorlástól.
Belső szabadság és autonómia – ez a két fő feltétele, hogy valaki talpra álljon a kiúttalanságból, a talajvesztésből – vallja Tamás Rita, aki itthoni reménytelen helyzetéből külföldre költözve talált önmagára. Milyen rétegei lehetnek a kiégésnek? Mitől szenved leginkább a mai kor embere? És milyen megküzdési stratégiákkal érdemes próbálkozni?
Az ősidőkbe nyúlik vissza mély kapcsolódásunk a természethez, és a saját érdekünkben nagyon jól tesszük, ha a napjainkra igencsak kihűlt viszonyt újra felmelegítjük.
Abban a családban, ahol szenvedélybeteg valamelyik szülő, a gyerekek különféle szerepeket felvállalva próbálnak lavírozni, figyelmet szerezni vagy észrevétlenné válni. Melyik gyerekekből lehetnek később a munkamániások, és kikből a humoristák? Miért jó, ha vannak testvérek is az ilyen családokban? Milyen negatív következményei lehetnek felnőttként egy ilyen gyerekkornak, és milyen ajándékokat tapasztalhatnak meg az érintettek a gyógyulási folyamat során?
Az érzelmek hullámzása természetes, az emóciók kezelése mindenki számára megtanulható, amiben a szülők jó példával járhatnak elől kamasz gyermekeik számára – hangsúlyozzák szakértők. Mi állhat a fokozott kamaszkori agresszió hátterében, és lehet-e haszna annak, ha valaki ezt éli meg?
Életünk állandó része az idegesség és a stressz, valamint a fáradtság és az álmosság. Ennek hátterében az éberség és az összpontosító képesség csökkenése rejlik. A buddhista hagyomány szerint a koncentráció a megvilágosodáshoz is nélkülözhetetlen.
Igazi átalakulást és harmóniát hozhat, ha kapcsolódunk gyermeki énrészünkkel, és megfelelő támogatással, fegyelmezéssel és ráhangolódással gondozzuk – állítja az amerikai-vietnámi író, aktivista.
Ha azt mondom, hogy az elmém nem egységes egész, hanem több rész összessége, melyek önálló alszemélyiségekként működnek a pszichémben, akkor biztosan felszisszennek néhányan, mert azt gondolják, hogy mentális problémám van, és forduljak orvoshoz. Pedig napjaink egyik legnépszerűbb pszichológiai elmélete épp ezen az elmemodellen alapul, és ezt használja a gyógyításban is.
Ahhoz, hogy harmonikusan éljük az életünket, elengedhetetlen, hogy megfelelően tudjuk szabályozni az érzelmeinket. Jó hír, hogy e készség tanulható, fejleszthető.
Technopánik után és helyett végre üljünk neki, és gondoljuk át, tanuljuk meg, hogyan éljünk együtt az okostelefonunkkal a jövőben.
Nem kellemes visszarázódni a szabadságból és elkezdeni a munkát vagy az iskolát, de félni sem kell az ősszel menetrendszerűen érkező esetleges hangulatzavaroktól. De hogyan lehet átmenteni a pozitív, pörgős nyári feelinget a rövidülő és egyre hidegebb napokba? Mi történik az agyban és a környezetünkben, ami miatt depresszió vagy szorongás vehet erőt rajtunk? Miért kerüljük ilyenkor a közösségi médiát, hova tegyük a fotóinkat, és milyen új tevékenységekkel dobjuk fel magunkat?
Ismerjük az érzést, amikor saját magunkat bizonytalanítjuk el, elhitetve magunkkal, hogy kevesebbet tudunk, értünk, érünk, egyszóval kisebbek vagyunk. Honnan jön ez a kíméletlen kritikus, és hogyan tudjuk megszelídíteni?
Mikor sétált utoljára erdőben? Pedig régóta tudjuk, hogy az erdő hangjai, a fák illata, a leveleken játszó napfény, a friss, tiszta levegő nyugalmat áraszt. Az utóbbi évtizedekben számos tanulmány igazolja, hogy jelentős egészségügyi előnyökkel jár a tudatos séta az erdő békés légkörében.
Nyaranta, bár a pokoli hőség néha megakadályoz ebben, sokkal több lehetőségünk van a szabadban lenni, és ezt érdemes kihasználni. Szinte nincs is olyan védőfaktor, amely ennél univerzálisabban javítaná a mentális és fizikai jóllétünket. De miért ennyire pozitív a természet hatása? Számít-e, hogy tenger mellett vagy a hegyekben töltekezünk? Tényleg érdemes rendszeresen megölelni egy fát? És mennyi időt kell legalább a szabadban lenni, hogy mérhető hatása legyen?
A gyermek – később felnőtt –, aki átélt családon belüli erőszakot, értéktelennek látja önmagát. Alacsony önbecsülése miatt újabb és újabb ilyen helyzetekbe sodródik, és teremti újra ezt a tragikus állapotot.
Szülőként az egyik legfőbb célunk, hogy a gyerekeink jól érezzék magukat a bőrükben, tudják becsülni magukat, hogy majd felnőttkorukban könnyedén megbirkózhassanak a nehézségekkel. Amilyen egyszerű elhatározni, olyan nehéz mindezt kivitelezni.
Sokféle sportolót láthatunk az olimpián, ám abban alighanem hasonlítanak, hogy valamiképpen mind a tökéletességre törekszenek. De létezik-e „egészséges” perfekcionizmus? Hogyan tudják az élsportolók elkerülni a görcsös hibakeresést? Mi a hozzátartozók és a közönség felelőssége a sportolók mentális jóllétében? És miért fontos az átlagembernek e téren is tanulni a versenyzőktől?
Az utóbbi évtizedben zajló úgynevezett rezilienciakutatások azt vizsgálják, min múlik, hogy valaki a stressz után viszonylag rugalmasan visszanyerje „eredeti formáját”, rá jellemző és számára jól – vagy legalábbis megfelelően és kiegyensúlyozottan– működő lelkiállapotát. A kutatások válasza egyértelmű. Ez bizony – ez is! – a gyerekkoron múlik.
A szerelem euforikus érzése a kezdet kezdetén a teljes összeillés illúziójával kapcsolja össze a párt. A tökéletesség fátyla idővel azonban lehullik, és két hús-vér ember áll egymással szemben. Habár úton-útfélen azt halljuk, hogy két fél egy egész, a párkapcsolat szempontjából tévútra visz minket ez az egyenlet.
Ha a folyamatos stressz miatt tartósan illúzióvesztettnek, tehetetlennek és elhasználtnak érzi magát, önt valószínűleg elérte az az állapot, amit kiégésnek nevezünk. Visszanyerheti-e korábbi kiegyensúlyozottságát? Mindenképpen, ha átértékeli a fontossági sorrendeket az életében.
