Betöltés...
Rájöttek, mi történik azok agyában, akiknél az átlagosnál jobban elhúzódik a gyász, de ezt a lelki zavart továbbra sem elsősorban gyógyszerekkel, hanem pszichoterápiával kezelik. Mi állhat egy komplikált gyász hátterében? Miért nehéz egy ilyen megrázkódtatásból felállni? És hogyan segíthetnek ilyenkor a barátok? Gyászterapeutával beszélgettünk.
Az 1990-es évek elején, amikor elkezdtem pszichiáterként dolgozni, még az volt a jellemző, hogy a pácienseket vagy a mentő vitte be kórházba, vagy jó esetben önként vállalták a kezelést valamelyik szakambulancián, gondozóban. Akkor még kellemetlen volt, ha kiderült valakiről, hogy pszichiáterhez jár. Ma már más a világ, de ma is szükség van toleranciára, önszeretetre, hogy elfogadjuk a helyzetet. Csak ne essünk át a ló túloldalára.
A napfényes órák számának csökkenése és a természet változása minket is arra késztet, hogy befelé forduljunk, erőt gyűjtsünk, töltődjünk. Milyen külső és belső tényezők állnak a bekuckózás jelensége mögött? Miben különbözik a magány és az egyedüllét? Hogyan fordíthatjuk hasznunkra, a „hygge”, a „lagom” vagy a „fika” mögötti skandináv tudást? És mit tegyünk, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára?
A magyarul nemrég megjelent Mindfulness-kalauz című könyv szerzőjével többek között az érzések megfigyeléséről, a negatív gondolatok hasznáról, minduntalan visszatérő depressziójáról és arról is beszélgettünk, hogy miért ijesztőbb számára Madonna, mint Donald Trump.
Belénk kódolt párkeresési vágyunk, hogy megtaláljuk a másik felünket. De mire is kell nekünk a másik? Ha felfedezzük a teljességet önmagunkban, nem lesz szükségünk arra, hogy netán ártó módon kapcsolódjunk, hogy kihasználjuk egymást.
Életünk egyik legfontosabb kérdése, hogy mire figyelünk, hiszen aminek a figyelmünket szenteljük, abban élünk, az a valóságunk. Az pedig, szánunk-e elég figyelmet azokra, akiket szeretünk, vagy mindarra, amit fontosnak tartunk, leképezi, mennyire tudunk a hétköznapjainkban önazonosak lenni: valóban azok a prioritások vezetnek-e bennünket, amelyek szerint élni kívánunk.
Ádáz párkapcsolati viták, veszekedések közben sokszor fel sem merül a felek között, hogy indulataikat nem a másik kelti, hanem saját régi, gyerekkori beidegződéseik. Mi történik a párkapcsolatban, ha nem vagyunk tudatában ennek, és mi, ha tisztában vagyunk vele, és dolgozunk magunkon?
Jelen lenni a másik ember számára: ajándék, akár hétköznapi szituációban, akár pszichoterápiás folyamat keretében jön létre ez a találkozás. Néha nem adhatunk mást, és néha nem is kell mást adnunk, mint az osztatlan figyelmünket.
Zaklatott, állandó online jelenlétben töltött napjaink forgatagában egyre népszerűbbek az elvonulások. A választék bőséges, és mind ugyanarra hivatott: vonuljunk vissza pár napra a világ zajától, méghozzá offline, és csendesedjünk el, lassuljunk le.
Miken szoktunk rágódni egy trauma után, és milyen kérdéseket kellene inkább ehelyett feltenni magunknak? Mit kell tenni, hogy úgy tudjunk továbblépni egy gyászfolyamatból, hogy közben ne érezzük úgy: eláruljuk elhunyt szerettünket? Hogyan lehet egyszerűen segíteni önmagunkon és másokon, ha valami nagyon fáj? És hogyan tud a személyiségünk fejlődni a gyászból és traumákból való kilábalás során?
Komoly probléma, hogy míg az alkoholfogyasztással szemben túlzottan elnéző a társadalom, az alkoholbetegséget stigmatizálja. De miért kerül spirálba az, aki csak egy kicsit szeretné jól érezni magát az italtól? Mik a különbségek és a hasonlóságok a viselkedési addikciók és a szerhasználati zavarok között? És milyen addikciókra kellene a „száraz novemberhez” hasonló kampányokkal nagyobb társadalmi figyelmet irányítani?
Mindenki tudja, milyen fontos a megfelelő időzítés. Mégis, mi minden akadályoz minket, hogy időben cselekedjünk? Miért maradunk például túl sokáig a rossz párkapcsolatban, ha nem érezzük jól magunkat? És miért lépünk ki túl korán az olyan viszonyból, aminek még időt kellene adnunk, hogy kibontakozhasson?
Többféle útja is van az önbizalom kialakulásának. Van, amiről felnőttként már lekéstünk, de semmi pánik, önbizalmunk, önbecsülésünk egy részét magunk is fejleszthetjük.
A képi tartalmakat könnyebb felidézni, mint a beszélgetést, a rajzos beszélgetés kreatívabbá és fókuszáltabbá tesz minket, firkálás közben pedig hatékonyabban jutunk el új felismerésekre – állítja a Coaching by Drawing™ módszer megálmodója. De miért hasznos, ha elképzeljük egy feladat teljesítését, és minek tegyünk közlekedésilámpa-skicceket a hűtőszekrény ajtajára?
Meggyógyulhat-e egy szenvedélybeteg? Vagy nála is „tünetváltás” következik be, azaz kigyógyul ugyan az egyik szenvedélybetegségéből, de másik alakul ki?
Életünk állandó része az idegesség és a stressz, valamint a fáradtság és az álmosság. Ennek hátterében az éberség és az összpontosító képesség csökkenése rejlik. A buddhista hagyomány szerint a koncentráció a megvilágosodáshoz is nélkülözhetetlen.
A gyermekművész addig alkot, ameddig gyermek, és azért alkot, mert gyermek. Amikor felnőtté válik, abbahagyja az alkotást. Mi ennek az oka?
Általános tapasztalat a pszichológusi praxisokban, hogy megnövekedett az igény a traumaterápiákra. A tájékozódás azért is fontos, mert a traumák feldolgozására nincs univerzális recept, sem instant megoldás, függetlenül a módszertanok hatékonyságától és népszerűségétől. A technikánál pedig talán még fontosabb a terápiás kapcsolat és a megfelelő szakember.
Talán mindegy mi miatt is, de ha édesanyánk nem tudta megadni nekünk, amire egykor leginkább szükségünk volt, felnőttkorunkra megpróbálkozhatunk megadni önmagunknak. A figyelmet, a törődést, a gyengédséget. A szeretetet.
A boldog gyermekkor alapvető az érzelmi stabilitás szempontjából. Olyan biztonságos bázis, amelyből később is tudunk meríteni, és amihez bármikor visszatérhetünk kicsit töltekezni. Mi történhet, ha ez nem adatik meg, vagy ha igen, a szükségesnél csupán rövidebb ideig?
