Betöltés...
A fejlett világ egyik legégetőbb problémája a munkahelyi stressz, tetézik a bajt a kedvezőtlen gazdasági folyamatok, a félelem az elszegényedéstől, az eladósodás. Az egzisztenciális bizonytalanság oda vezet, hogy a munkahelyünkhöz minden körülmények között ragaszkodunk, miközben az egészségünket hátrébb soroljuk.
Munkahelyi gondok, kiégés következménye is lehet a meghittség eltűnése a párkapcsolatból. A személyes intim távolság persze mindenkinél egyedi.
Amikor a fásult, frusztrált társkereső inkább nem próbálkozik tovább, amikor a lelkesedés helyébe közöny lép, és az embert rettegés fogja el egy újabb randi gondolatára.
Az intimitáskerülés nem más, mint távolságtartás, elkülönültségérzés, belső magány. Megjelenhet baráti, munkatársi és párkapcsolatainkban, sőt saját gyermekeinkkel szemben is. Ahhoz, hogy társas viszonyainkban egységet élhessünk meg, elsősorban intimitáskerülő viselkedésmintáinkkal kell leszámolnunk.
Ha a családtagok időt fordítanak arra, hogy a hétköznapokon is közösen fogyasszák a reggelit vagy a vacsorát, lehetőséget teremtenek az együttlétre és a szorosabb kötődés kialakulására. Ez pedig jobb kommunikációt, odafigyelést és érzelmi biztonságot tesz lehetővé.
A múlt feltárása helyett az aktuális érzésekhez közel kerülni, azokat kifejezni – többek között ez a Carl Rogers nevéhez köthető terápiafajta egyik alappillére. A megközelítés nem véletlenül népszerű még ma is, hiszen az amerikai pszichológus úgy vélte, az ember eredendően jónak születik.
„A mi családunkban nem lehet diétázni!” – mondják sokan, és valóban, a fogyókúra nemcsak a szűk környezetre hat, de a szűk környezet is hat a fogyókúrára.
Lánytalálkozó, egymás méricskélése, rég találkoztunk. „Jaj, én a nagy jóllétbe belegömbölyödtem. A kiegyensúlyozott párkapcsolat hizlal!” – simítja végig szűk ruhába bújtatott testét a társaság egyik tagja. Rögtön érkezik a cáfolat a barátnőktől: „Na, én az egyedülléttől híztam öt kilót karácsony óta!” Rálicitál a másik: „Én hetet!” Eszünk örömünkben, bánatunkban…
Tévhit, hogy az életmódváltás egyetlen döntés eredménye. Nem is szokott gyakran sikerülni.
„A társadalomnak is van némi testképzavara” – mondja az életmódváltással és evési zavarokkal foglalkozó szakpszichológus, akivel az egészséges és az egészségtelen evésről, az evési problémáink mögött meghúzódó lelki okokról beszélgettünk.
Mintha az anyai kompetencia mérőszáma is lenne a kisgyerek étvágya. Jól szopizik? Szépen fejlődik? Hurkás, tokás a kicsi? Ha igen, akkor elégedett lehet az anyuka, ha nem, akkor pokollá válhat a család élete.
Napjainkban egyre nagyobb értéke van az egészségnek, egyre többen figyelnek oda a táplálkozásra is. Sokan vélik magukon felismerni az ételallergiák tüneteit, néha olyan, mintha rohamosan terjedő járvánnyal lenne dolgunk, ami félelmetes iramban szedi az áldozatait.
Emlékszik, mit evett utoljára? Gundel-somlóit? Sajtos stanglit? Szalámis pizzát? Emlékszik, hogy milyen volt az íze? Mennyire volt kellemes, kellemetlen, unalmas? Ha nehezen tudja felidézni, ne ijedjen meg: gyakran megtörténik, hogy tudatosság nélkül, robotpilóta üzemmódban étkezünk.
Bár van javulás, még mindig igen egészségtelenül étkezünk. Viszont mivel a többség úgy gondolja, hogy egészséges étrenden él, nem is igen izgatjuk magunkat miatta.
A nők evészavarait is rengeteg félreértés övezi, a férfiakét pláne sok sztereotípia. Ez is nehezíti, hogy a férfiak segítséget kérjenek.
Vajon befolyásolhatják-e az evési szokásaink párkapcsolatunk minőségét, vagy akár magát a párválasztást? Meghatározhatja-e a párkapcsolat az evést és az evészavar tüneteit?
Életünk folyása nem egyszerűen A pontból B pontba tart, hanem tipikus szakaszok, ciklusok jellemzik. Nézzük sorban, hogyan állapítja meg a pszichológia e szakaszokat, és mit tart róluk meghatározónak.
Az emberi életút egymásra épülő fejlődési szakaszok sora. Előfordulhatnak azonban olyan behatások, amelyek elakadást okoznak, megnehezítve a továbblépést. Ilyen hátráltató tényezők lehetnek a szenvedélybetegségek.
Carpe diem! Élj a mának! – halljuk sokszor a jelenkor egyik mottóját. A hedonizmus jó dolog, a carpe diem is. De csak akkor, ha elhelyezhető a személyes történelmi idősíkba, ha a jelen mellett megjelenik a múlt és a jövő is.
