Betöltés...

#öregedés


Fiatalítható a szem? Elindult az első humán vizsgálat a retina visszaprogramozására

Az öregedés nem biológiai végzet, hanem korrigálható programozási hiba – vallja David Sinclair, a Harvard kutatóorvosa. A nevéhez fűződő cég nemrég olyan génterápiás készítményt dolgozott ki, amely epigenetikusan fiatalítja a retinát. A terápia már a klinikai kutatások fázisánál tart, de egyelőre nem szabad készpénznek venni, hogy működni is fog. Spisák Sándor, a HUN-REN TTK Epigenetika és Genomszerkesztés Kutatócsoportjának vezetője segített értelmezni az eredményeket.



A szexuális élet nem ér véget 60 fölött, sőt van, aki ekkor ér a csúcsra – mit tegyünk, hogy minél tovább élvezhessük?

A szexuális élet sem áll meg 60 felett, az viszont kétségtelen, hogy átalakul: nem a mennyiség, hanem a minőség válik hangsúlyossá. Szükség van nyitottságra, önismeretre, idősek ábrázolására a médiában, és a ritkán emlegetett szexedukációra – erről Jámbor Eszter tabukommunikációs szakembert, a Testsuli közösség alapítóját kérdeztük. Mihalec Gábor párterapeuta pedig arról beszélt lapunknak, hogy mi minden változik egy több évtizedes kapcsolatban, és mit lehet tenni azért, hogy hosszú távon képesek legyünk újra és újra kapcsolódni partnerünkkel.



Mi történik a sejtekben, amikor elfárad a belső nagytakarítás?

A sejtjeinkben folyamatosan zajlik egy láthatatlan karbantartás: fehérjék milliói készülnek, hajtogatódnak, javulnak vagy tűnnek el. Ha ez a finom egyensúly – az úgynevezett proteosztázis – felborul, a hibás fehérjék felhalmozódnak, ami számos öregedéssel összefüggő betegséghez vezethet. Dr. Somogyvári Milán molekuláris biológussal arról beszélgettünk, hogyan működik a sejtek „minőségbiztosítása”, és mit tehetünk azért, hogy ez a rendszer minél tovább jól működjön.



Mi igaz, és mi puszta marketing a hosszú élet tudományából? – beszélgetés Andrea B. Maierrel, a világ egyik vezető longevitykutatójával

„Az emberi test sokkal tovább és sokkal elegánsabban őrzi meg rugalmasságát, mint ahogy korábban feltételeztük. Az izom alkalmazkodik, az anyagcsere újrakalibrál” – mutat biztató jövőképet Andrea B. Maier, a longevity világszerte elismert szakértője, aki szerint lebecsüljük a test alkalmazkodóképességét. Mi az a minimum, amit ingyen is megtehetünk az egészséges öregedésért, milyen megoldásra érdemes pénzt áldozni, és mire nem? Miért meghatározó tényező az egészséges öregedésben az izomerő?


Magány, demencia, alacsony nyugdíjak – így próbálják kezelni az időskor kihívásait egy budapesti kerületben

Az idősödő társadalmakban egyre sürgetőbb kérdés, hogyan lehet megelőzni az időskori magányt, a demenciát vagy a fizikai leépülést. A kutatások és a technológiai megoldások nagy része már rendelkezésre áll – a kérdés inkább az, hogy a szociális ellátórendszer képes-e alkalmazni őket. Az Újbudai Szociális Szolgálatnál most egy olyan modellel kísérleteznek, amely a mozgástól a memóriatréningen át a mesterséges intelligenciával működő eszközökig több módszert is ötvöz az idősek életminőségének javítására.



Apró szokások, nagy különbségek – hogyan lassítsuk az epigenetikai öregedést?

Akár egyik napról a másikra, egy hirtelen jött stressz hatására is változhat, hogy epigenetikailag „hány évesek” vagyunk, és azt is kimutatták, hogy délben idősebbek vagyunk, mint a nap más időszakaiban. Ebből is látszik, hogy sejtjeink epigenetikai folyamatai jelentik az egyik legképlékenyebb, mégis kulcsfontosságú tényezőt abban, hogy hosszan egészségesek maradjunk. Kerepesi Csaba, a HUN-REN BioAgeAI és Megfiatalodás kutatócsoportok társvezetője segített megérteni az összefüggéseket.


„A korral minden sejtünkben egyre több mutáció keletkezik” – hogyan tartsuk féken az öregedést és a daganatos betegségeket?

A DNS folyamatos ostrom alatt áll: belül a mindennapi működés koptatja, kívül a környezet karistolja. A genom instabilitása pedig az öregedés egyik legfontosabb biológiai jellemzője, és a daganatos betegségekkel is szorosan összefügg. Szüts Dáviddal, a Genomstabilitás Kutatócsoport vezetőjével beszéltük át, mi mindent kell tudni ezekről a folyamatokról, és azt is megnéztük, milyen életmóddal segíthetjük a sejt saját karbantartó mechanizmusait.


Apró, de sorsdöntő részlet, ami befolyásolja, milyen gyorsan öregszünk

Képzeljük el kromoszómáinkat úgy, mint egy cipőfűzőt, amit védősapka óv a kirojtosodástól: ez a telomer, amelynek hossza szorosan összefügg az öregedés tényezőivel. Miért tartják sokan úgy, hogy az „öregedés a daganatok elleni védelem mellékhatása”? Hogyan befolyásolhatjuk a telomerek épségét megfelelő életmóddal, és mit céloznak az újszerű, kísérleti genetikai terápiák? Fekete Bálint András orvos, klinikai genetikus segített eligazodni a témában.


Nem statiszták vagyunk saját öregedésünkben – milyen sejtszintű mechanizmusok befolyásolják, hogyan múlik az idő felettünk?

Képzeljük el testünket úgy, mint egy várost. A fiatal városban minden olajozottan működik, a vezetékek rugalmasak, a jelzések tiszták, a szemét nem gyűlik fel a sarkon. Aztán évről évre apró hibák adódnak. A kutatók az öregedés ismérveinek, angolul hallmarks of agingnek nevezik azt a tudományos keretrendszert, amelyben megmutatkozik, milyen mechanizmusok befolyásolják az öregedést, hogyan hatnak ezek a folyamatok egymásra, és hol van esély beavatkozni a folyamatokba.


Hiábavalónak tűnik az életmódváltás? Egy új teszt a sejtekből mondja meg, hogy fiatalodunk vagy öregszünk-e

A biológiai életkor nem mindig tart lépést a hivatalos életkorral – ez nem csupán hiúsági kérdés, hanem mérhető, pontos adat. Lehetséges fiatalodni, vagy csak az öregedés lassítható? Mi minden derül ki a már Magyarországon is elérhető epigenetikai tesztekből? Kinek érdemes elvégeztetnie, és mennyibe kerül? Erről beszélgettünk Duda Ernő biotechnológiai vállalkozóval.


A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

A csontritkulás népbetegség, Magyarországon körülbelül 700-800 ezer embert érint. Megelőzésében és kezelésében is kulcsszerepe van az életmódnak, különösen az étkezésnek és a mozgásnak. Hogyan eszik, és hogyan sportol, akinek sikerült visszájára fordítani a folyamatot? Milyen figyelmeztető tünetek jelentkezhetnek még sok-sok évvel a csonttörés előtt, és kinek jár az ingyenes szűrés Magyarországon?