Betöltés...
Milyen az, amikor az evés nem kellemes élmény, hanem gyűlölt ellenség? Hol a határ az észszerű diétázás és az önpusztítás között? Hogyan veszi át az étel megtagadása vagy mértéktelen fogyasztása a kontrollt sokak élete fölött?
Vajon befolyásolhatják-e az evési szokásaink párkapcsolatunk minőségét, vagy akár magát a párválasztást? Meghatározhatja-e a párkapcsolat az evést és az evészavar tüneteit?
Egy pár vagy egy család életében a jelentős, hétköznapitól eltérő események stresszel járnak, még akkor is, ha pozitívak. Pláne így van ez a családi életciklusok váltásainál.
Bár a húszas éveikben kétségkívül fittebbek, energikusabbak és rugalmasabbak a nők, nem is beszélve arról, hogy akkor a legtermékenyebbek, amikor gyerekvállalásról gondolkodunk, az életkor, úgy tűnik, csak egyike az egyenlet sok összetevőjének.
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Hogyan lesz egy gyerekből felnőtt-terheket cipelő, a szülőnek támaszt nyújtó minifelnőtt?
Sokunk életében eljön az olyan korszak, amikor alapkérdéseket teszünk fel magunknak: ezt akartam, így akartam, így folytatom, ennyi volt? Másoknál csak az a furcsa érzet jelentkezik, hogy valami nem klappol, másra van szükségem.
Az elviselhetetlen lelki fájdalomban, amit néha érzünk, megérinthet minket a halál szele. Elhessegetés és tagadás helyett szembe is nézhetünk az érzéssel. Tanulhatunk, fejlődhetünk általa, sőt a változásunk záloga lehet.
Honnan tudja a olvasó, hogy megjelent az HVG Extra Pszichológia új száma? Honnan tudja a hónalj, hogy közeledik a kamaszkor, ideje szőrösödni? Honnan tudja az applikációm, hogy itt az ideje lefeküdni? Hogy függ össze a Porsche-kereskedők profitja a hormonokkal?
A családi élet olyan, mint egy számítógépes játék. Életszakaszokra tagolódik, és minden szakaszban az a feladatunk, hogy megszerezzük azokat a készségeket, amelyekre a következő szakaszban szükségünk lesz. Ha nem szerezzük meg, akkor a játék visszadob egy szinttel korábbra. Ha végigmentünk az összes szinten, felvillan a képernyőn az elismerő jutalom: „küldetés teljesítve”.
Életünk folyása nem egyszerűen A pontból B pontba tart, hanem tipikus szakaszok, ciklusok jellemzik. Nézzük sorban, hogyan állapítja meg a pszichológia e szakaszokat, és mit tart róluk meghatározónak.
Az ember élete ciklusokra, szakaszokra tagolódik. Mire van szükségünk, hogy a lehető legjobban hagyjuk magunk mögött különböző korszakainkat?
Az élet szüntelen változások sora, a boldogságunk és a sikerességünk azon múlik, mennyire tudunk alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, és kilépni a komfortzónánkból. A fejlődés lehetősége ugyanis rendre a komfortzónán kívülre esik. A megküzdést, az alkalmazkodást tükrözik az álmaink is.
Manapság a kamaszkor gyakran minden irányban kitolódik. Lényegesen korábban kezdődik, mint néhány évtizede, és sokszor mintha nehezen akarna befejeződni. Mi állhat a jelenség hátterében?
A krízis, a válság az ember személyiségfejlődésének nélkülözhetetlen eleme, a visszatérése törvényszerű. Előfordulhat azonban, hogy egész életünk válságban zajlik.
Boldogságérzetünk – feltéve, hogy valaki nem a létminimumon él – külső körülmények alapján nem határozható meg.
A boldogsággal kapcsolatban mindenkinek a tarsolyában van egy jó tanács, mint a „majd úgyis minden jóra fordul” vagy „csak a jó dolgokra gondolj, és akkor bevonzod azokat”. A legtöbb ilyen kéretlen tanácsban az a közös, hogy görcsös követésük jó eséllyel boldogtalanabbá tesz minket, mint ahonnan elindultunk. Valójában nem nagyon nehéz elérni a vágyott boldogság állapotát, bár univerzális megoldások nem léteznek.
Túl sok munka, kevés alvás és pihenés, kapkodás – miért csináljuk ezt magunkkal? Életünk filmjének plakátja segít megérteni és változtatni.
Lefekvés előtt a telefonunkat nyomkodjuk, ébredés után pedig rögtön érte nyúlunk? Szorongani kezdünk, ha észrevesszük, hogy nincs nálunk a mobilunk? Érdemes átgondolnunk a viszonyunkat, és visszavenni az irányítást.
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
