Betöltés...
Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?
Kik voltak a besúgók, és miért jelentettek? Azontúl, hogy a nemsokára nyilvánosságra kerülő ügynöklistából megismerhetjük, hogy a családból bárki érintett-e valamennyire, rengeteg egyéb kérdés merül fel a beszervezéssel és annak pszichológiai hátterével kapcsolatban.
A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.
Egy házi kedvenc elvesztésekor szó szerint összetörhet a szívünk – derült ki, miután társállatgyász-szakértőkkel beszélgettünk a gyász egészségügyi tüneteiről. Nem meglepő, hogy a halottak napja körüli megemlékezésekben sokszor az egykori állatok is helyet kapnak. De mit tudunk erről a különleges kötődésről és magáról a társállatgyászról, miért tud ennyire fájni a kutya, a macska és a többiek véges léte?
Az evéshez fűződő kapcsolatunk jóval korábban kezd kialakulni annál, mint hogy először fogyókúrázni kezdenénk. Gyerekkori minták, a családi légkör, a saját testi jelzéseinkhez való viszony és a társadalmi elvárások egyaránt alakíthatják, hogyan eszünk felnőttként. Lukács Liza szakpszichológussal arról beszélgettünk, mikor válik az étel érzelemszabályozó eszközzé, miért nem elég sokszor pusztán diétázni, és hogyan lehet újratanulni figyelni az éhségre és a jóllakottságra.
Érzékeny vagyok, empatikus, nagyon bele tudom érezni magam mások fájdalmába, és szeretek segíteni is – állítja az íráskurzusomon nagyjából minden ötödik nő. Aztán elkezdődik a tanfolyam, és a magát gyakorló empatának mondó hölgy csak magáról beszél, nem figyel a másikra, szinte le sem lehet állítani. Bihari Viktória író, humorista cikke.
Egy krónikus betegség diagnózisa nemcsak testi, hanem komoly lelki veszteséggel is járhat: megváltozhat az, ahogyan a saját testünkre, a jövőnkre és önmagunkra gondolunk. Az ezzel járó érzelmi folyamat sokszor a gyászhoz hasonlít, és akár depresszióval is összetéveszthető. De hogyan lehet alkalmazkodni egy olyan élethez, amely már nem ugyanolyan, mint a diagnózis előtt?
Van, aki könnyen bízik másokban, és természetesnek éli meg a közelséget, míg más folyamatosan attól fél, hogy elhagyják, vagy éppen akkor kezd távolodni, amikor egy kapcsolat igazán közelivé válna. A kötődés alapjai már csecsemőkorban formálódnak, de vajon mennyire határozzák meg későbbi kapcsolatainkat? És lehet-e változtatni azon, ahogyan másokhoz kapcsolódunk? Megyeri Zsuzsanna pszichológus, családterapeuta írása.
Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnokként nagyon korán megtapasztalta, milyen az, amikor a teljesítmény szinte összenő azzal, amit saját magáról gondol. Egy rosszul sikerült világbajnokság kellett ahhoz, hogy felismerje: veszélyes, ha egy kudarc ennyire mélyre tudja küldeni. Azóta sokat változott a sikerhez, az egészséghez és saját határaihoz való viszonya, és ma már az is foglalkoztatja, hogyan lehet hosszú távon magas szinten teljesíteni úgy, hogy közben ne sérüljünk bele. Ezzel az interjúval indul a Pulzus új sorozata, az Élet, Út, Interjú, amelyben Gyárfás Dorka ismert emberek életútján keresztül beszélget arról, hogyan változunk az idővel, és hogyan alakul közben az, amit önmagunkról és az életünkről gondolunk.
Miért szorongunk ennyit egy olyan korban, amikor több információnk és több eszközünk van a kockázatok kezelésére, mint valaha? A bizonytalanságot nem tudjuk megszüntetni, mégis egyre több energiát fordítunk arra, hogy fejben előre megoldjuk a jövőt. Szvetelszky Zsuzsa szociológus egy svéd kutató gondolatai nyomán azt járja körül, hogyan lett a „mi van, ha?” korunk egyik alapélménye – és mi segíthet abban, hogy ne a lehetséges rossz forgatókönyvek irányítsák a mindennapjainkat.
A nők sokkal jobban megértik mások érzéseit, de ennek gyökere nem a biológiában keresendő. A képesség azonban lassan kötelezettséggé válik, jutalom nélkül.
Egy új munkahely első hetei gyakran nemcsak az új feladatokról szólnak, hanem arról is, hogy meg kell tanulnunk egy addig ismeretlen közeg írott és íratlan szabályait. Az alkalmazkodás azonban nem feltétlenül jelent belesimulást: akkor járunk jól, ha közben azt is megtaláljuk, hol tudjuk megőrizni a saját működésünket, és akár alakítani is a környezetünket. Bőhm Kornél kríziskommunikációs tanácsadó írása.
Sokan pontosan felismerik, milyen gyerekkori minták irányítják a viselkedésüket, mégis újra és újra ugyanúgy reagálnak. Egy elmaradt üzenetből könnyen lesz elhagyatottságérzés, a sértettségből támadás, a teljesítményvágyból pedig könyörtelen önkritika. Lóki Eszter pszichológus és sématerápiás konzultáns arról beszélt, hogyan lehet ezeket az automatikus működéseket felismerni és fokozatosan átírni.
Elcsépelt kijelentésnek tűnik, mégis a párterapeuták a világon mindenütt egyetértenek abban, hogy a legtöbb párkapcsolati konfliktus és végső soron a válások nagy része is az elégtelen kommunikáció következménye. Dr. Belső Nóra pszichiáter írása.
Nők milliói gyászolják a meg nem született gyermeküket úgy, hogy közben magukat hibáztatják, és azt hiszik, valamit rosszul csináltak. A kutatások szerint a felismert terhességek jelentős része vetéléssel végződik, a korai terhességvesztések hátterében pedig gyakran olyan kromoszóma-rendellenességek állnak, amelyekre az anya nincs hatással. Miért övezi még mindig hallgatás a vetélést, hogyan válik a gyász láthatatlanná, és mi segíthet feloldani az érintetteket gyakran kínzó bűntudatot?
A gyerekkor része az önállóság megtanulása és a saját tapasztalatok megszerzése, a túlféltő szülői magatartás azonban mindezt megnehezítheti. De vajon milyen következményei lehetnek annak, ha a gyerekeknek egyre kevesebb lehetőségük van az önálló döntésekre, és mit tehetnek a szülők azért, hogy felkészítsék őket a felnőtt életre?
A mai gyerekeket olyan technológiák és ételek veszik körül, amelyeket túlzott használatra, függőség kialakítására hoztak létre. A leszokás nehéz, de nem lehetetlen a Dopaminkölykök című könyv szerzője szerint.
A szülő rendszeresen fut, biciklizik, edzőterembe jár vagy hétvégén túrázni indul. A gyerek ezt látja, természetes számára, hogy a mozgás része a mindennapoknak. Jó eséllyel ő is sportolni kezd? Hol húzódik tehát az egészséges szülői támogatás és a teljesítménykényszer határa? Mit tanul meg a gyerek abból, ha a szülei sportolnak, és mit abból, ha azt látja, hogy a sport mindenáron teljesítendő feladat? És hogyan lehet úgy átadni a mozgás szeretetét, hogy a gyereknek közben megmaradjon a saját döntésének szabadsága? Szeifert Noémi sportpszichológussal beszélgettünk.
A haragot sokan olyan érzésnek tartják, amelyet jobb minél gyorsabban elnyomni. Pedig önmagában nem az a baj, hogy dühösek leszünk: sokkal inkább az számít, felismerjük-e, mi váltotta ki, és mit kezdünk vele. Dr. Knapek Éva klinikai szakpszichológussal arról beszélgettünk, mit jelezhet a harag, mi történik, ha rendszeresen háttérbe szorítjuk, és hogyan lehet úgy kifejezni, hogy ne romboljon bennünket vagy a kapcsolatainkat.
„Az én mantrám az, hogy ne azt kérdezd, miért van a függőség, hanem azt, hogy mi okozta a fájdalmat” – mondta Máté Gábor orvos, aki Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal közösen olyan kérdéseket beszélt át, mint hogy ki számít függőnek, mikor csap át egy szenvedély addikcióba, és milyen hibákat követ el az ellátórendszer, illetve a család, amikor függőséggel kerül szembe. Magyarország a másfél millió alkoholbeteg országa, ahol a függőség problémája a társadalom felét érintheti hozzátartozói szinten.
