Betöltés...

#pszichológia

Tényleg inkább a nők szakítanak, vagy csak ők mondják ki előbb, ami nyilvánvaló?

A statisztikák szerint a válásokat valóban gyakrabban kezdeményezik nők, de ez nem jelenti azt, hogy könnyebben szakítanának, vagy egyik napról a másikra döntenének. Sok kapcsolatban épp az a fél fárad bele előbb, aki hosszú ideje próbál beszélni a problémákról, javítani a kapcsolaton, és visszajelzést kérni a másiktól. Balog Andrea pszichológus szerint ezért tűnhet a szakítás az egyik félnek váratlan robbanásnak, miközben a másiknak már régóta tartó folyamat vége.

A génjeink vagy a gyerekkorunk formál minket jobban? Ezt mondják az ikerkutatások

Fatalistán azt gondolhatjuk, hogy vagy a genetika, vagy a környezet formál minket erősebben, vagy pedig megvannak a pontos arányok. Ám az újabb kutatások azt mutatják, hogy életünk során az arány változhat is. Mi lehet a rejtélyes jelenség oka? Szakács Hanna pszichológus írása.

Nem attól lesz önző egy gyerek, hogy nincs testvére – még mindig sok tévhit kering az egykékről

Sok szülő még ma is úgy érezheti, hogy egyetlen gyermekének valamit pótolnia kell: testvért, társas helyzeteket, közös csínyeket, a rivalizálás vagy az alkalmazkodás mindennapi gyakorlását. Pedig a kutatások régóta nem igazolják, hogy az egykék önmagában a testvér hiánya miatt lennének önzőbbek, magányosabbak vagy kevésbé együttműködők. A valódi kérdés inkább az, milyen családi légkör, milyen szülői elvárások és mennyi kortárs kapcsolat veszi körül az egyetlen gyereket.

Almási Kitti: Válás után az apai és a férfiszerep könnyen összeütközhet

Egy elvált apa új kapcsolata ritkán indul tiszta lappal: ott vannak a gyerekek, a korábbi családhoz fűződő kötelékek, a bűntudat, az időbeosztás és az új partner saját vágyai is. Ha a férfi minden helyzetben apaként dönt, a párkapcsolata sérülhet; ha viszont a gyereket szorítja háttérbe, súlyos hiányérzet maradhat benne. Almási Kitti klinikai szakpszichológus arról ír, hogyan ütközhetnek válás után az apai és a férfiszerepek, és miért nem az elfojtás, hanem az őszinteség adhat esélyt az új egyensúlyra.

Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy jó embernek lássuk magunkat?

Sokszor nem maga a kudarc ijeszt meg minket igazán, hanem az, amit a kudarc rólunk mondhat. Hogy talán nem vagyunk olyan kitartók, jó szülők, jó társak, jó szakemberek vagy jó emberek, mint amilyennek látni szeretnénk magunkat. Ilyenkor könnyű magyarázatokat gyártani, másokat hibáztatni vagy elfordítani a fejünket – pedig lehet, hogy éppen az a részünk kér figyelmet, amelyet eddig nem engedtünk be az énképünkbe. Nagy Gyöngyi pszichológus, sportszakpszichológus, mentáltréner írása.

A szexualitás úgy illant el a kapcsolatukból, hogy szinte észre sem vették – lehet-e boldogan élni egy férfigyerekkel?

Nem lehetünk egyszerre szülei és társai egymásnak. De adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor a családban betöltött szerepeinkből ki kell lépnünk, és másik szerepet magunkra ölteni. Megyeri Zsuzsanna pszichológus, párterapeuta írása.

Tényleg van a szülőknek kedvenc gyerekük? Ezt mondják a kutatások

A tanulmányok nem azt igazolják, hogy a legtöbb családban létezik egyértelmű „kedvenc”. Mégis adódnak különbségek abban, ahogy a gyerekek nevelkednek – de miért?

Mit adhat egy virtuális erdő annak, aki hetek óta kórteremben fekszik?

Mit jelenthet egy virtuális erdő annak, aki hetek óta ugyanazt a kórházi plafont nézi? A MOME ZenctuaryVR+ projektje nem egyszerűen digitális természetet épít, hanem azt kutatja, hogy egy jól tervezett, pszichológus által kísért VR-élmény visszaadhat-e valamit abból, amit a hosszú kórházi ellátás gyakran elvesz: kontrollt, jelenlétet és kapcsolódást a környezethez.

A tökéletes társ keresése közben elveszíthetjük azt, aki tényleg hozzánk illene

A mesék, a romantikus filmek és a társkereső appok világa mind azt sugallhatja, hogy valahol vár ránk a tökéletes ember, aki mellett végre teljesnek érezhetjük magunkat. Csakhogy a „nagy ő” keresése közben könnyen nem a másikat látjuk, hanem a saját vágyainkat, hiányainkat és családi mintáinkat vetítjük rá. Balogh Klára család-pszichoterapeutával arról beszélgettünk, miért olyan erős bennünk a tökéletes társ mítosza, és hogyan lehet eljutni az ideál hajszolásától a valódi kapcsolódásig.

Amikor a szeretet és a bántás összekeveredik: így tart fogva a traumakötődés

Miért ragaszkodunk néha ahhoz az emberhez a legerősebben, aki a legtöbbet árt nekünk? A traumakötődés egy olyan pszichológiai jelenség, amelyben a bántalmazás, a félelem és az időnkénti szeretetteljes pillanatok különös, nehezen felbontható érzelmi kötődést hoznak létre. Bár a kifejezést ma már gyakran használják a közösségi médiában, valódi jelentése jóval összetettebb, és sokkal inkább a bántalmazó kapcsolatok működéséről szól. Hogyan alakul ki ez a láthatatlan kötelék, és miért olyan nehéz kilépni belőle? Miért olyan nehéz elengedni valakit, aki újra és újra fájdalmat okoz?

Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak

Elméletben a fogyás egyszerű képletnek tűnik: kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amennyit felhasználunk. A gyakorlatban azonban az evés nem puszta matematika, hanem vigasz, jutalom, szokás, társas élmény és feszültségoldás is. Ezért bukik el olyan sok fogyókúra: racionális szabályokkal próbáljuk irányítani azt, amit gyakran érzelmi és tudattalan tényezők mozgatnak. Kohlné Papp Ildikó pszichológus, dietetikus szerint a kiút nem egy újabb szigorú diéta, hanem a normális, rendszeres és kiegyensúlyozott étkezés visszatanulása lehet.

Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást

Az unalmat többnyire kerülendő állapotnak tartjuk, pedig a kutatások szerint éppen az ilyen üresjáratokban válhat rugalmasabbá a gondolkodásunk. Amikor nem erőltetjük a koncentrációt, az agy szabadabban kapcsol össze egymástól távolinak tűnő képzeteket, és könnyebben születhetnek új ötletek. Nem véletlen, hogy az alkotói folyamat sokszor nem az íróasztalnál indul be. Kugler Judit pszichológus írása.

Lőrinc Katalin táncművész: A nőnek nem kell elviselnie a szenvedést, de ismernie kell a fájdalmat

Lőrinc Katalin táncművész-pedagógus szerint a női életben mindig ott lüktet valamilyen kaland, még akkor is, ha a társadalmi elvárások gyakran stabilizáló, alkalmazkodó szerepbe terelik a nőket. Az ő életében a balett fegyelme, a kortárs tánc felszabadító ereje, a testtel kapcsolatos orvosi jóslatok megcáfolása, az anyaság, a holokauszttúlélő szülők elhallgatott múltja és a később megérkező szabadság mind ugyanannak az ívnek a részei. Azt mondja, 68 évesen olyan szabadságot él meg, amelyhez most már nemcsak vágy, hanem tudás is társul.

Túlvállalás, rágódás, önvád: miért sérülékenyebb a női mentális jóllét?

A mentális egészség nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem vagyunk depressziósak, nem szorongunk, és valahogy működtetjük a mindennapokat. A jólléthez önismeret, célok, bizalmi kapcsolatok, határhúzás, és az is kell, hogy ne tekintsük gyengeségnek a segítségkérést. Nagy Henriett pszichológus írása azt mutatja meg, milyen kockázatok terhelhetik különösen a nők mentális egészségét, miért fáraszthatja ki őket a túlvállalás, a rágódás és az önvád, és hogyan válhat erőforrássá a kapcsolódás. Nagy Henriett pszichológus, egyetemi docens írása.

Jónak kell lennem, hogy szeressenek – így torzíthatja a szigor a gyerek énképét

Egy friss kutatás szerint a túl szigorú, magyarázat nélküli szabályokra és büntetésre épülő nevelés nem feltétlenül őszinteséget tanít. A gyerek inkább azt tanulhatja meg belőle, hogy a hibát el kell rejteni, a büntetést pedig ki kell kerülni. De hol van az arany középút a poroszos szigor és a mindent megengedés között?

Mi történik velünk, amikor végre kimondjuk, amit évekig titkoltunk?

A traumatikus élmények túlélőit gyakran éppen a szégyen és a félelem tartja csendben: attól tartanak, hogy ami velük történt, kimondhatatlan, elviselhetetlen vagy mások számára túl sok lenne. A gyógyulás azonban sokszor nem a felejtéssel kezdődik, hanem azzal, hogy biztonságos kapcsolatban, empatikus figyelem mellett mégis szavakat kap a történet. Nagy Henriett pszichológus írása azt mutatja meg, miért lehet felszabadító ereje a trauma elmondásának vagy leírásának, és hogyan segíthet a kimondás abban, hogy a múlt többé ne az egész életünket szervezze.

A társfüggőség sokszor nem a párkapcsolatban kezdődik, hanem a családi múltban

A társfüggőség sokszor nem ott kezdődik, ahol először látványossá válik: nem az első rossz párkapcsolatban, nem a szakítástól való rettegésben, és nem abban a mondatban, hogy „én csak segíteni akarok”. A háttérben gyakran családi minták, elhallgatott traumák, szorongások és generációkon át ismétlődő kapcsolati forgatókönyvek állnak. Kapitány-Fövény Máté pszichológus írása azt mutatja meg, hogyan válhat az elhagyástól való félelem, az önfeladás és a kontroll nemzedékről nemzedékre öröklődő működésmóddá – és hogyan lehet mégis átírni ezt a történetet.

Az extrém kánikulában óvodás gyerekké alakulunk át – hogyan segítsük az idegrendszerünket az egyre vadabb hőhullámok idején?

Sokan tapasztaljuk, hogy a szokatlanul nagy hőségben alábbhagy az érzelmi kontrollunk: kimerülve hisztizünk, felrobbanunk vagy bágyadtan lézengünk. Úgy is mondhatnánk: a belső erőforrásaink átmenetileg beszűkülnek. A szokatlan hőség tükröt tart nekünk, hogyan is bánunk önmagunkkal és másokkal. Hogyan váljunk újra felnőtté, és hogyan győzzük le ezt az érzelmi zűrzavart?

Nem elég jól rúgni: a futball legélesebb helyzetei fejben dőlnek el

A futball legélesebb helyzeteit néha az az egyetlen pillanat fogja eldönteni, hogy ki hogyan reagál. Az adott játékos szándékosan vagy bizonytalanságból torpan-e meg a tizenegyes előtt, bepánikol-e egy rossz passz után, szétesik-e egy kapott gólt követően, vagy úgy felcsigázza a teher és a nyomás, hogy egymaga viszi tovább a hátán a csapatot a dobogó felé. Nézőként ezeket a jeleneteket vagyunk hajlamosak a „fejben dől el” kategóriájába sorolni. Ám mi van, ha ez valamiféle ködös, utólagos magyarázat a játékosok által megélt emberi magasságokra és mélységekre? Mennyi köze van a profi sportteljesítménynek a mentális állapothoz? Szántai Levente sportpszichológussal és Juhász Roland korábbi válogatott labdarúgóval jártuk körbe, mi történik a játékosok fejében, amikor a stadion, a sajtó és az egész világ figyelme egyszerre nehezedik rájuk.

Mit tanít az Odüsszeia az életünkről?

Odüsszeusz nem makulátlan példakép, hanem önmeghaladásra képes ember, aki néha utat enged az ösztönöknek – de hol vagyunk mi a hős történetében? Az új Nolan-film apropóján a hőseposz fő pszichológiai üzeneteit vette végig Nagy Gyöngyi pszichológus, sportszakpszichológus, mentáltréner.

1 2 3 4 5 ... 101